A ByeAlex és a Slepp frontembere hihetetlenül borúlátóan vélekedik a jövőről. A 38 éves énekes a Story magazinnak mesélt arról, hogy hogyan látja a jövőjét. Fodor Zsókához hasonlóan, ő sem egy rózsaszín álomvilágként képzeli el.

Eleve Alex úgy gondolja, hogy 20 év múlva már nagyon más lesz a világ – negatív értelemben –, és ennek ő nem akarja kitenni a gyerekeit.

„Jól élem meg a jelent, de örülök, hogy magamon kívül nem sok mindenért, mindenkiért vagyok felelős. Sosem vágtam bele a családalapításba, és úgy gondolom, ez jó is így. Azt hiszem, nem sok jóra számíthatunk a jövőben, úgyhogy nem is tervezek most gyereket. És szerintem a mostani szülőknek is fel kéne készíteniük a gyerekeiket arra, hogy húsz év múlva kínkeserves küzdelem lesz minden napjuk.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

🥀₳₱Ʉ🥀 (@byealexittvan) által megosztott bejegyzés

És ha ez még nem lenne elég, a zenész a saját jövőjére is gondolt, hisz arra hatása van, és meglengette a visszavonulását is.

„Gyűlölöm az öregedés gondolatát is, de ettől még eljön az az idő, úgyhogy nem tervezek hosszú életet a színpadon. Egyszerűen nem látom magam ott sokáig. Ha már nem vagyok kellően fiatal, aktív, jól kinéző előadó, nem érezném jól magam odafenn. Nem tartanám magam ízlésesnek és hitelesnek, ha öregen balf*szkodnék a közönségnek.”