Pár héttel azután, hogy felfedte titkát dr. Demeter Alexandra, már egyáltalán nem látja olyan borúsnak a jövőt. A gyógyszerész május elején öntött tiszta vizet a pohárba, és elmondta, ő volt Bochkor Gábor párja, azonban kedvese nem vállalta fel a kapcsolatukat.

Letagadott mindenki előtt, ezzel azt az érzetet keltve bennem, hogy szégyell. Egyre több kétség gyötört, mégsem tudtam kilépni a kapcsolatból, mert szerettem. Utólag be kell látnom, megalkuvó voltam, háttérbe szorítva a saját igényeimet, meg akartam felelni az elvárásainak, ami természetesen lehetetlen volt. Válaszút elé állítottam, és ő az egyedüllétet választotta, így nekem lehetőségem nyílik egy egészséges, harmonikus párkapcsolat kialakítására” – mondta korábban a Blikknek Alexandra.

Most azonban egyre optimistább a szépség, aki most egy inspiráló üzenetet osztott meg az Instagram-oldalán.

A hét végére csak kisütött a nap! Mindig gondoljatok erre, ha úgy érzitek, hogy minden borús és kilátástalan… ott vár az a bizonyos fénysugár!” – írta bejegyzésében dr. Demeter Alexandra.