RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő részletek: Melinda Gates már két éve tervezte a válást





A múlt héten érkezett a sokkoló hír, hogy Bill és Melinda Gates bejelentették: 27 év házasság után elválnak. Most azonban kiderült, nem hirtelen döntés lehetett a háttérben.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.10.
válás

Mint arról korábban beszámoltunk, 27 év után válik a világ egyik leggazdagabb embere. A Twitteren közzétett közös közleményükben tájékoztatták a nyilvánosságot a házasságuk felbontásáról szóló döntésükről. Úgy fogalmaztak, hogy miután sokat töprengtek a kapcsolatukon, és sokat „dolgoztak rajta”, úgy határoztak, hogy felbontják a házasságukat.

A Wall Street Journal azonban úgy tudja, Melinda Gates a válást már jóval korábban, két évvel ezelőtt elkezdte tervezni.

A lap értesülései szerint 2019-ben az vezetett az akkor 25 éves házasság megromlásához, hogy Melinda Gates aggódott, férje túl sokat találkozott korábban Jeffrey Epsteinnel, aki emberkereskedelem és kiskorúak megrontása miatt került előzetes letartóztatásba akkoriban.

A Wall Street Journalhoz eljutott papírok szerint Melinda Gates már 2019 októberében összeült tanácsadóival, miután a New York Times arról cikkezett, hogy Bill Gates többször is találkozott korábban Epsteinnel, sőt előfordult, hogy az éjszakát is Epstein manhattani lakásában töltötte. Gates sajtósa akkor ezzel kapcsolatban azt mondta, Gates és Epstein valóban többször találkoztak, de csak azért, hogy „jótékonysági témákat vitassanak meg”, ehhez viszont hozzátette hogy „hiba volt” minden találkozó, és Gates ”utólag már megbánta”.

Melinda Gates a Wall Street Journal forrásai szerint már 2013-ban jelezte férjének, hogy kényelmetlenül érezte magát Epstein társaságában, amikor találkoztak vele, de a Gates alapítvány ennek ellenére továbbra is fenntartotta a kapcsolatot Epsteinnel.

Miután Jeffrey Epstein 2019 augusztusában meghalt börtöncellájában, Bill Gates egy a Wall Street Journalnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy találkozott Epsteinnel, de soha nem volt vele üzleti vagy baráti kapcsolata.

 





Ezeket olvastad már?
Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás