Ünnepélyes keretek között búcsúztatták Balázs Pétert a Szolnoki Szigligeti Színház éléről. A 78 éves direktor 2007-től volt a színház igazgatója. A felújítás alatt álló épület műsorait befogadó Aba-Novák Agóra Kulturális Központ színháztermében várták a leköszönő igazgatót, aki feleségével érkezett az eseményre.

Marad vagy megy?

A búcsúztató alatt sokakban jogosan merült fel a kérdés, vajon visszavonul a színészlegenda?

Valószínűleg lát még engem a közönség, színészként szívesen vállalnék valamilyen izgalmas feladatot, ha lesz. Új évad indul. Egyelőre ki kell bontakozniuk az újaknak, újra kell indítani a színházat és a szezont a járvány után. Hogy hogyan illek bele ebbe az új közegbe, az menet közben kiderül – mesélte Péter, aki rendkívül meghatódott a búcsúztatón.

– Nagyszerű érzés volt látni a rajongókat, a kollégákat. Itt van nálam a papír, amivel bárhova be lehet lépni, a két oltáson már régóta túl vagyok, ez fantasztikus érzés.

Nejével, Csillával érkezett a fogadásra leköszönő direktor (Fotó: Metropol/Máté Krisztián)

Nem kérdés az oltás

A művész elismerte a magyar oltakozási program sikerét, de minden erejével azon van, hogy az Európában kimagasló átoltottsági arány tovább nőjön.

– Ezzel még nincs vége a járványnak, reméljük, hogy a társulatot már nem fogja megtámadni. Úgy gondolom, hogy valamikor lesz egy harmadik oltás is, amivel tényleg véget érhet a járvány. Nem tudom felfogni, hogy vannak emberek, akik azzal akarják kifejezni a politikai hovatartozásukat, hogy nem oltatják be magukat. Vagy egyszerűen csak elmebetegek? Érthetetlen számomra. Nincs diktatúra. A gyerekkoromban még az volt, beoltottak minket mindennel és senki sem kérdezte, mi van benne. A Szovjetunióból jöttek a vakcinák, meg is úsztuk a kanyarót és a gyermekbénulást – mesélte.

Családjára fókuszál

A pandémia alatt igazgatói teendői mellett a családjára és unokáira figyelt leginkább a legendás színművész.

A kertet rendbe tettük lassacskán a járvány alatt, egyik bútordarabot áttoltuk a másik helyre. Van négy unokánk, velük csak messziről beszélgettünk, de a fiammal és a lányunkkal együtt élünk, ők segítettek az ételhordásban, ügyintézésben. Alig találkoztunk ismerősökkel, hiszen nekik és nekünk is a biztonság volt a legfontosabb. Most már végre kicsit szabadabbak lehetünk és többet láthatjuk egymást.