A felemás, mégis mozgalmas tavalyi esztendő után vélhetően 2022 izgalmas év lesz. Január 22-én – rendhagyó módon – nagyszabású évnyitó koncertet tartunk a Papp László Budapest Arénában, és reménykedhetünk a ’22-es nyári turnéban is. Ha minden jól megy, ebben az évben bemutathatom életem első kisjátékfilmjét, valamint nekiállhatok egy nagyfilm zeneszerzői munkáinak.” – olvasható Ákos Facebook-oldalán.

Jövő hét szombaton, két év után újra a Budapest Arénában koncertezik Ákos és zenekara Magyarország leglátványosabb könnyűzenei produkciójával. Ákos zenekarával legutóbb 2019 decemberében állt az Aréna színpadán, rá egy évre a decemberi nagykoncertet a pandémia miatt el kellett halasztani. Tavaly a vírus miatti felemás esztendőben több mint százezer embernek koncerteztek a turnéjuk során, most idényzáró helyett évnyitó bulit tartanak. A koncerten többek között felcsendülnek a tavaly megjelent kislemezek, a Fel a szívekkel és Az utolsó békeév dalai.

A Mandiner most különleges ajándékkal készül olvasóinak és persze Ákos rajongóinak! Egy páros belépőt kap ajándékba Ákos évnyitó nagykoncertjére január 22-ére, a Papp László Budapest Arénába valamint az „Utolsó békeév cd-t” vagy az énekes, dalszerző első önálló prózakötetét, Ezt nem lehet megúszni címmel, benne tizenhét írással, dedikálva, ha január 15-17 között egyéves Mandiner előfizetést vásárol!

Az akció kizárólag az online, akosnapok kuponkód felhasználásával, egy évre megkötött előfizetésekre vonatkozik. Kuponkód: akosnapok