
Megdöbbentek a rajongók, Brasch Bence a családjáról tett vallomást: "minden kezdődik elölről"
A fiatal apa egy örök bölcsességet osztott meg követőivel Insta-sztoriban. Brasch Bence őszinte videóban üzent férfitársainak, amit minden apukának látnia kell.
Egyetlen napig volt elérhető az a megható Instagram-sztori, amit Brasch Bence, újdonsült apukaként tett közzé. A rövid, de annál tanulságosabb videóban Bence suttogva adott egy életre szóló tanácsot minden sorstársának – miközben egyébként gyermeke békésen szuszogott a karjaiban.

Brasch Bence megosztotta első tapasztalatait
A Nagy Duett győztesének párja, Gál Réka Ágota idén március 17-én hozta világra közös gyermeküket, a műsor első adását követően. A sztárpár tavaly októberben mondta ki a boldogító igent, majd decemberben árulták el, hogy úton van első gyermekük. A születés időpontja még Bence Nagy Duett szereplését is befolyásolhatta volna – a színész már előre szólt partnerének, Lékai-Kiss Ramónának, hogy bármelyik pillanatban befuthat a kicsi.
A boldog apuka végül a show egyik adásáról rohant a kórházba, és megható sorokkal jelentette be gyermeke érkezését.
Rohantam a Nagy Duettből, és te megbeszélted a kisfiammal, hogy várjon meg. Megvártatok
– írta az Instagram-oldalán, könnyeket csalva a rajongók szemébe.
Újdonsült apaként üzent A Nagy Duett győztese
Elröpült két hónap és Bence egy videóban osztotta meg követőivel első bölcsességét, s üzente meg – első sorban– férfitársainak azt:
Sziasztok! Egy apró tanács kezdő apukáknak. Ha sikerül elaltatni végre a gyereket, nehogy letegyétek és nehogy megmozduljatok, mert minden kezdődik elölről
– hangzott el a videóban, amit mostanra csak azok őrizhetnek az emlékezetükben, akik időben megnyitották a sztorit. A kép, ahogy Brasch Bence gyereke mocorogva pihen apja karjaiban, bizonyára sokak szívét megmelengette.

Új bölcsességek Bence életének színpadán
Azt már eddig is tudtuk, hogy Brasch Bence tehetséges, vicces és lehengerlő a színpadon – de most azt is megmutatta, hogy milyen szerető, érzékeny és gondoskodó apa lett belőle. A rövid tanácsa, amit Insta-sztoriban osztott meg, nem csupán praktikus, hanem mélyen emberi is, egy apuka őszinte öröme, szeretete és humora hatotta át.
Top hírek


Leégett Agárdi Szilviék háza, ezt kéri most az énekesnő
„A legfontosabb talán az, hogy mi életben maradtunk!”

„Minden nap hiányzol” – gyászol Tolvai Reni
Közösségi oldalán számolt be róla.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre