
„Semmi sem változott” – drámai vallomást tett a bennfentes Károly királyról és Harryről
Úgy tűnik, nem lesz egyhamar megbékélés...
A Liverpool támadó középpályása nem semmi szettben mutatta meg magát.
Mivel világklasszisok közt tombol, azóta nem is adja lejjebb: csak luxusmárkákkal áll össze Szoboszlai Dominik.
A Liverpool futballistája a pályán is remekel, és arra is figyel, mikor, mit visel. Így például a PSG elleni, sorsdöntő Bajnokok Ligája-visszavágó előtt egy ritka viselettel kapták lencsevégre, melyet a Liverpool FC Facebook oldalán közzé is tett kedden - írja a Tények.
Egy Bottega Veneta Taurillon táskával érkezett a stadionba, ráadásul ez egy olyan darab, amelyet már nem gyártanak, annak idején 2500 euróba, átszámítva körülbelül 1 milió forintba került.
Szoboszlai Dominikra nem lehet azt mondani, hogy nem ad a külsőségekre, annak idején lencsevégre kapták más 2 milliós szettben is. Viszont, mivel a játékosok nem viselhetnek mindig azt, amit szeretnének, Szoboszlai is igyekszik minden alkalmat megragadni arra, hogy számára különlegesebb darabokat viselhessen.
Úgy tűnik, nem lesz egyhamar megbékélés...
Az egykori playmate 44 éves lett.
Nem fogod tudni elfelejteni a csinos Rúzsa Magdi látványát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre