
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolNagyon hamar felforrtak az indulatok a mesterek között.
Épp hogy berobbantották a versenyzők egy megható tisztelgéssel a Sztárban sztár leszek! negyedik évadának hatodik adását, nem sokáig maradt meg a békés légkör.

Az első produkcióban Halász Rebeka a híres rocker Axl Rose bőrébe bújva adta elő a Welcome to the Junge című számát. A versenyző produkciójának értékelése során üvöltözésig fajult a nézeteltérés. Tóth Gabi nem tartotta korrektnek Majkát, a rapper azonnal visszavágott, sőt még a hangját is felemelte.
Az egész konfliktus abból fakadt, hogy Majka újfajta logikával kezdte meg a pontozást. A rapper 7 pontot adott Rebekának és kijelentette: hozzá fogja mérni a következő énekeseket és úgy fog nagyobb illetve alacsonyabb pontszámot adni. Váratlan döntését azzal indokolta, hogy szeretné elkerülni a pontegyenlőségeket. Ezt pedig Gabi támadásnak vette, és úgy érezte, hogy alul pontozza a versenyzőjét.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.