
"Hatalmas meló egy munkamániás férfi mögött állni" – Rácz-Gyuricza Dóra kimondta, milyen a sztárséf feleségének lenni!
Négy ismert nő és egy jó adag nevetés a férjek árnyékában.
Az év elején kérte meg Vasvári Vivien kezét kedvese. A szerelmesek pedig nem akarnak sokáig várni az esküvővel sem. Legalábbis minden jel arra utal, hogy rohamosan közeledik a nagy nap.
Vasvári Vivien örömmel mondott igent, azóta is a nagy napot tervezi, amelyről eddig csak apróbb részleteket osztott meg az Instagram-oldalán, most viszont végre azt is elárulta, hogy mikor kerül sor a nagy napra. Az influenszer ugyan nem verte nagy dobra, azonban szemfüles követői kiszúrták, hogy a kétgyermekes édesanya maga osztotta meg a 24 óráig elérhető Instagram-történetében, hogy mikor megy hozzá Zsigmondhoz.
Jövő héten!
– írta a rövid, de velős választ arra a kérdésre, hogy mikor lesz az esküvő, melyhez egy közös képet választott kettejükről. Majd azt is elárulta, hogy megtartja-e a nevét, vagy változni fog.
Igen, változni fog. Már csak pár napig vagyok Vasvári
– válaszolta az influenszer, aki azt is megígérte, hogy a nagy napról fotókat, illetve videókat is megoszt majd a követőivel.
Négy ismert nő és egy jó adag nevetés a férjek árnyékában.
A csinos modell ismét nem bízott semmit a képzeletre.
A népszerű influenszer-üzletasszony alaposan meglepte vendéglátóját.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre