Ebben a börtönben ül majd Lagzi Lajcsi: „Megyek, ahova menni kell, ahova beosztanak”

Az intézet közel sem egy négycsillagos hotel, még akkor sem, ha az elítéltek között „parkettásnak” nevezik. Ez azonban csupán szóbeszéd, hiszen lapunk kérdésére a bv. fotókat is küldött az intézményről, ami közel és távol nem erről árulkodik.



Megosztás
Szerző: Zs.
Létrehozva: 2023.02.01.
Galambos Lajos kecskemét ítélet hirdetés börtön körülmények

Galambos Lajost december elején ítélték el másodfokon is az áram-, gáz- és más közművek lopásának ügyében, jogerősen három és fél éves börtönbüntetést kapott. Az ügye több mint hét éve húzódik, Lajcsi 125 napot töltött előzetesben, az évek alatt több vádlott is elhunyt, illetve bírót is cseréltek. A tárgyalások során a zenész mindvégig ártatlannak vallotta magát, a másodfokú ítélet után végül azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem erre készült. 

A zenész ugyan még nem kapta meg a behívóját, de azt pletykálják, hogy Lajcsi átmeneti otthona, Mocsától 170 kilométerre, Kecskeméten lesz. 

Galambos Lajos

„A hazai börtönökben nincsen semmilyen kivételezés, a fogvatartottakra a jogszabályokban megállapított, azonos jogok és kötelezettségek vonatkoznak. (…) A 2013. évi CCXL. törvény megfelelő rendelkezései szerint a szabadságvesztést a bíróság által meghatározott fokozatban – fegyházban, börtönben vagy fogházban –, a büntetés-végrehajtási szervezet által kijelölt, lehetőleg az elítélt lakcíméhez legközelebb eső bv.- intézetben hajtják végre. Ugyanakkor a büntetés-végrehajtási szervezet a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére kijelölt bv.-intézet kiválasztásánál figyelembe veszi a kiszabott szabadságvesztés időtartamát, végrehajtási fokozatát, a bv.-intézetek aktuális telítettségi adatait, valamint azt, hogy az elítélt visszaeső-e” – tájékoztatta a Borsot a BVOP kommunikációs főosztálya. 

Kecskeméti börtön
Ha Lajcsi Kecskemétre kerül, ilyen állapotok várják majd Fotó: BVOP kommunikációs főosztály
Fotó: BVOP kommunikációs főosztály

Munkával foglalhatja el magát 

A kecskeméti börtönben, mint az összes többi bv.-intézetben, dolgozhatnak a rabok. A munka két okból is jó, egyfelől elfoglalják magukat a fogvatartottak másfelől keresetre tesznek szert, a pénzt pedig hasznos dolgokra fordíthatják. Az intézetekben van „börtönbolt”, ahol vásárolhatnak az elítéltek egyebek mellett tisztálkodószereket, dohányterméket, zöldséget, gyümölcsöt, savanyúságot és néhány húskészítményt is, mint például dobozos töpörtyűt vagy szalonnát. 

Galambos Lajos
Lajcsi egy időre búcsút inthet a luxusnak Fotó: Keresztesi Balázs

Akár koncertet is adhat a rácsok mögött 

Az intézet befogadóképessége, 238 fő, ahol (két éve februárban, ez az utolsó fellelhető adat) 93 százalékos a telítettség. Vagyis jó sokan vannak.

A híres embereknek a tapasztalatok szerint a börtönökben nem kell a testi épségükért aggódniuk. A rabok jól bánnak velük, ugyan beszólásokat kapnak, de nem számítanak közellenségnek, sőt kifejezetten népszerűek tudnak lenni. Pláne egy muzsikus. Nincs kizárva, hogy hamarosan egy rögtönzött Lajcsi- koncerten találják magukat a jó magaviseletű rabok. És, hogy ennek mennyire örül Galambos Lajos? Semennyire… A zenész több interjúban is elmondta már, hogy már a meggyanúsítása is helyrehozhatatlan károkat okozott a megítélésében, mind a zenei karrierjében és az üzleti kapcsolataiban is. A börtönbüntetés pedig mindezt még tetőzi.

A Bors megkereste az ügyben Galambos Lajost, akitől azt kérdezték, hogy milyen érzések munkálkodnak benne? A zenész így felelt:

Megyek, ahova menni kell, ahova beosztanak. Ennek ellenére, az ügyvédeimmel érdeklődéssel várjuk az ítélet írásos formáját, ami véleményem  és az írástudók véleménye szerint is, részben szembe megy az alaptörvénnyel és az ítélkezési gyakorlattal. 

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás