Tocsik Mártát az akkori állami vagyonkezelő, az ÁPV Rt. megbízott, hogy sikerdíjért közvetítsen az önkormányzatok és az ÁPV Rt. között. Alighanem én is csak azért emlékszem rá, mert e kis cikk – ami a szóbeszéd szerint egy kirúgott ÁPV Rt.-s bosszújából született – egy időre meghatározta újságírói munkámat. Tocsik Mártát később jogerősen felmentették, de az feketén-fehéren kiderült, hogy a balliberálisok – az MSZP és az SZDSZ – azzal a módszerrel szivattyúzták ki a közpénzt, hogy az állami kifizetésekből százmilliókat kértek vissza, füstös sörözőkben megzsarolva az „üzleti partnert”.

Ugyanabban az időben Gyurcsány Ferenc üzletemberként tett szert tapasztalatokra: cége, az Altus 1995-ben megszerezte a legnagyobb hazai alumíniumipari vállalat, a Motim többségét, a vásárláshoz pedig attól a Magyar Hitel Banktól vett fel 705 milliót, aminek az elnöke az anyósa, Apró Piroska volt. Ezzel meg a KISZ-vagyonból privatizált Ezermester felszámolásával alapozta meg a vagyonát.

Miért hozom mindezt ide? Mert Gyurcsány nagyon is jól ismeri a dörgést. Nem azért ültette be régi megbízható embereit fővárosi kulcspozíciókba, hogy megmondják, mikor váltson a lámpa. Naivság volna elhinni, hogy évtizedek, évszázadok óta jól működő közműcégeket most hirtelen megvilágosodva takarékossági okokból vontak össze.

Arról van szó, hogy a DK megbízható emberei a gazdasági kulcspozíciókban, a nagy ernyő alatt úgy zsugáznak a pénzekkel, ahogy akarnak, azt adják el, amit akarnak és úgy vesznek ki a kasszából különböző megbízások, piszkos ügyletek révén hatalmas összegeket, ahogy kedvük tartja.

A Tocsik-ügy kismiska volt ahhoz képest, ami jön! Régi recept, hogy ha el akarod terelni magadról a gyanút, vádold meg ellenfeleidet azzal, amit te magad csinálsz, hazudj és tagadj. Gyurcsány ebben sem pályakezdő. Úgyhogy csak figyeljünk!