Ne haragudj, hogy megkérdezem, de nem szóltak neked amiatt, hogy mivel a kisbabáddal otthon vagy, inkább ne vidd be a nagyobb gyerekedet az óvodába, az őszi szünet alatt? – szegezte nekem a kérdést egy anyuka az óvodában. Neki is nemrég született meg a második gyereke, de a lánya óvó nénijei arra kérték, hogy mivel úgyis „csak otthon ül” legyen szíves, és az őszi szünetben ne vigye a gyereket. És ez a gyakorlat. A legtöbb óvodában. A hétköznapokban is elvárás, hogy ebéd után vidd haza a nagyobbat. Elmondom, hogy ezt miért tartom emberileg és pedagógiailag is helytelennek.

Egy nagyobb gyereknek nem túl kellemes egész nap azt néznie, hogy az anyukája folyton a kisbabával foglalatoskodik. Ha tetszik, ha nem, az a baba éhes lesz, szomjas lesz, pelenkázni kell, elálmosodik, és akkor sok esetben igényli az altatást. Ez mind idő. Lehet persze közben zsonglőrt játszani és az éjszakai etetések miatt, kialvatlan fejjel, bájosan mosolyogva mondani, hogy „ó, igen, annyira szeretnék a meseolvasás után még kézműveskedni is veled, drága kicsikém!” De ez nem igaz. A nagyobb pedig érzi, tudja. És természetesen rengetegszer megteszed ezeket a dolgokat, mert magadtól is szeretnél vele időt tölteni, meg tudod, hogy ez mennyire fontos a lelkének, de van az az időszak, amikor ez iszonyatosan nehéz. Így marad az, hogy unatkozik melletted a nagyobb, és nézi, ahogyan szoptatod a kicsit, majd hallgatja, hogy „pszt! most ne zajongj, mert aludni fog a pici!” Persze, mindezt angyali türelemmel. Vagy nem.

A másik része az ennek az elvárásnak, hogy a gyereknek gyerek a társa. Olyan jót senkivel sem tud játszani, mint a kortársaival. Ki van cserélve, ha az oviban tölt pár órát. Az pedig megint furcsa gondolat, hogy „nagyon jót tesz a gyermek lelkének, ha ebéd után elhozzuk, mert így nem érzi kitaszítottnak magát!”. Ok. Hazahozom. De mire hazaérünk, már nem akar aludni, mert túlment rajta a fáradtság, ezért legalább egy órát kínlódóm az elaltatásával. A legtöbbször már nem sikerül. Pedig egy ilyen korú gyereknek még napközben aludnia kell. Ezt mindenki tudja, akinek ez a munkája, de efölött kegyesen szemet hunynak, csak ezzel az eggyel is kevesebb gyerek legyen bent.

Na nem. Pont emiatt vagyok olyan „gonosz”, hogy márpedig többször is ott alszik a kisfiam. Látom, érzem a hangsúlyokon, hogy ez nem igazán tetszik, de eddig nem szóltak. Jobban is teszik. A legtöbb esetben elhozom ebéd után, és az őszi szünetben sem ment minden nap. Talán nőként, anyaként jó lenne emlékezni arra, hogy milyen is volt egykor összehangolni egy pár hónapos gyerek és egy pár éves gyerek napi rutinját. Szóval, csak annyi a kérésem van, hogy hagyjuk egymást élni!