Legalábbis abban a kórházban, ahol én szültem. Ez idő alatt azonban nem szívesen megy senki az anya és gyermeke közelébe, és hát ebből néha akadnak bonyodalmak vagy furcsa mondatok. Így volt ez velem is. Késő este kérnem kellett egy kis tápszert az újszülöttemnek, ezért megnyomtam a nővérhívó csengőt. Szóltak, hogy ja, már megvan a teszt eredménye, ami negatív, szóval nyugodtan kimehetek a folyosóra vagy a csecsemőosztályra. Kimerészkedtem, bekopogtattam, mire rám rivallt az ott lévő nővér: maga mit akar itt? Mondtam: tápszert. De maga nem jöhet még ki a szobából. De igen, negatív a teszt, most mondták. „Biztos, nem hazudik?„ – repült vissza a kérdés. Na, ez volt az a pont, amikor kikértem magamnak ezt a hozzáállást.

Volt szerencsém megismerni ezt a nővért már az első kisfiam születése idején. Akkor kijelentette: húzzunk már bele, nem igaz, hogy még mindig nincs kint ez a gyerek, neki lassan lejár a műszakja. Aztán valahogy megszállta a szentlélek. Most is így volt ez. Egy határozottabb visszaszólás, és utánam jött, elnézést kért.

„De hát, tudja, sok olyan anyuka van itt, aki valóban nem mond igazat, és nyugodtan slattyog a folyosón, Covidosan is” – magyarázkodott az ápoló. Értem, de én szabálykövető vagyok – feleltem neki. Hát, ennyiben maradtunk. Barátok ugyan nem lettünk, de aztán már nem volt morcos velem. Sőt.