Árva szülőnek lenni az egyik legnagyobb próbatétel, aminek a végén nincs jutalom. A halál feladja a leckét az itt maradóknak. Csupán a remény marad, hogy egyszer eljön a gyógyulás.

Amikor egy gyermek hal meg, a halhatatlanság az, amit a szülő elveszít (Fotó: Pixabay)

Van, aki nem kapott esélyt. Vagy várt gyermekből lett spontán angyal, mert az édesanyja elvetélt, vagy a szülei döntöttek amellett, hogy valamilyen okból megszakítják a várandósságot. Aztán ott vannak azok a babák, akik csupán néhány órát élhettek. A kisgyermek, vagy a kamasz elveszítésének fájdalmára sincs gyógyír.

Amikor a gyermekünk meghal, úgy érezzük, vele együtt a jövőnk is elveszett. Rémisztő a bánat mélysége, és bár az agy tudja, hogy csak a szabadjára engedett gyász képes feloldódni, a szívben megfagy a szeretet. Pedig aminek gátat vetünk, amit lecsitítunk, az soha nem ér véget. Muszáj alámerülni a fájdalomba ahhoz, hogy egyszer képesek legyünk kiemelkedni onnan.

Az élet ugyanis kíméletlenül megy tovább. Akármennyi gyermekünk születik is, akármennyire is szeretjük a már meglévőket, egyik sem fogja pótolni az elveszítettet. Felfoghatatlan, ha egy gyermek meghal. Nem lehet elfogadni! Nem lehet elfelejteni! Csak túlélni lehet. Túlélni és emlékezni. Túlélni, emlékezni és gyógyulni.