RETRO RÁDIÓ
Vélemény

A magyar vitéz







Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2020.09.04.
Fradi Hrutka János FTC Vélemény

"A Ferencváros kupaszereplésével kapcsolatban elsősorban népmesei motívumok jutottak eszembe. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három testvér. A szőke, fehér bőrű, nagy önbizalommal rendelkező, a kicsit lazább, olykor szoknyát viselő, vöröses hajú és az értelmiségi, kockás inget viselő, legidősebb testvér. Mind a hárman elindultak szerencsét próbálni Európába. Ám hatalmas pechjükre mindhármuknak a magyar vitéz jutott ellenfélül. Az a magyar vitéz, amely már tavaly is bizonyította a Ludogorec kiverésével, hogy számolni kell vele. Ráadásul az Európa Liga csoportkörében megszerzett egy győzelem és négy döntetlen, no meg az, hogy az utolsó fordulóban is volt még esélye a továbbjutásra, már nagyon sokak elismerését kiváltotta.

A sikertörténet pedig idén is folytatódott. Megnyerték hazájuk bajnokságát, és a vírushelyzet miatt megváltozott rendszerben – amikor egy mérkőzésen dől el a továbbjutás – már két akadályt is sikerrel vettek...”

Hogy Hrutka János meséje hogyan folytatódik, na és hogy lesz-e happy end, az kiderül a Metropol videójából:





Ezeket olvastad már?
Elment a nyűgös öregúr, a mi Tóbiásunk

Elment a nyűgös öregúr, a mi Tóbiásunk

Egyre több magányos ember várja a karácsonyt Kárpátalján

Egyre több magányos ember várja a karácsonyt Kárpátalján

Miért nem bír ki ma már egy házasság egy életet?

Miért nem bír ki ma már egy házasság egy életet?

Aranyásók és az ásó, kapa, nagyharang küldetés

Aranyásók és az ásó, kapa, nagyharang küldetés

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás