Tudunk neked segíteni? Mert, ha elveszítelek, akkor nem tudom majd, hogy mit csináljak„ – mondta a 35 éves korábbi úszófenomén felesége a Today-nek, aki azt is hozzátette ehhez, hogy „Michael a legcsodálatosabb apa és partner, akit valaha kívánhattam magamnak”.

A globális koronavírus-járvány alatt az Egyesült Államokban nagyjából megháromszorzódott a depresszióval küzdők száma, az emberek mintegy 28%-a küzd ezzel a szintén komoly mentális betegséggel. Phelps esetében pedig súlyosbítja a dolgot, hogy korábban voltak öngyilkossággal kapcsolatos gondolatai, így felesége, Nicole attól tart, hogy végleg elveszítheti a párját – számol be az Origo.

Korábban azt gondoltam, hogy Oh, meg tudom ezt oldani. A terapeutája tudok lenni. Azzá válhatok, akire szüksége van. De megtanultam, nem osztozhatsz abban, hogyan érez a másik, nem számít, hogy mennyire is ezt akarod„ – tette hozzá az aggódó Nicole.

A párnak három kisgyermeke is van, akik közül a legidősebb is csak négyéves, de már ő is próbál az édesapja kedvében járni, ugyanakkor anyja szeretné megértetni vele, hogy az apukája nem miatta szomorú. Hogy mennyire komoly a helyzet, azt egyrészt maga az érintett is elmondta azzal, hogy ijesztő hullámvölgyeket élt át,valamint Nicole is elkezdett egy terapeutához járni, hogy professzionális segítséget kérjen.

A negatív dolgok mellett a legenda felesége azt is elmondta, hogy a járvány miatt többet lehet együtt a család. A vírus előtt sokat utazó Michael most leginkább vele és a gyermekeivel tölti az idejét, és minden este ő készíti nekik a vacsorát.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!