
Szoboszlai kislányát is bevitte Telkibe, nem is akár hogyan
Szoboszlai Dominik ismét megmutatta tüneményes kislányát.
Az olimpiai aranyérmes úszó csütörtökön is két számba nevezett be az országos bajnokságon.
Eddig szinte hibátlan Milák Kristóf teljesítménye az úszók országos bajnokságán. A nyilvánosságtól hónapokra eltűnt olimpiai bajnok klasszis edzője, Virth Balázs azt mondta, közösen csak öt hetet készültek szeptember óta. Noha Kristóf időeredményei még nem idézik a csúcskorszakát, alaposan rácáfolt a kétkedőkre.

Milák eddig 50 és 100 méter gyorson, valamint fő számában, 200 méter pillangón is győzött az ob-n, és a döntőkbe is a legjobb időeredményekkel jutott be. Ez a sorozat csütörtök délelőtt szakadt meg, noha nem a legjobb számában, de a 200 méter gyors előfutamában „csak” a második legjobb időt úszta. Délelőtt ebben a számban az osztrák Alexander Trampitsch úszott nála jobbat – írja a Magyar Nemzet.
Milák 50 méter pillangón is nevezett az ob-n, délelőtt az utolsó, kilencedik előfutamban szólították, és itt 23,54 másodpreces idővel az első helyen került be a döntőbe.

Szoboszlai Dominik ismét megmutatta tüneményes kislányát.

Vesztes helyzetből nyert az NB I-ben a Ferencváros.

Eddig tartott a türelem a szenvedő lila-fehéreknél.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.