Dárdai Pál nem maradhat! Szalai Ádám korábbi edzőjével tárgyal a Hertha





Szalai Ádám hajdani főnöke válthatja Dárdai Pált a Herthánál. Markus Gisdol nagy előnye, hogy dolgozott már együtt a magyar edző ellen dolgozó berlini befektetővel.



Megosztás
Szerző: LL
Létrehozva: 2024.04.26.
Dárdai Pál Hertha markus gisdol sportfogadás

Miután múlt vasárnap, Karslruhéban elszállt a Hertha minden feljutási reménye Dárdai Pál immár a csapat jövőjével foglalkozhat: a cél, hogy jövőre már a Bundesliga-élvonalba kerülésre esélyes gárda épüljön. A pénteki (18.30, tv: Aréna4), Hannover elleni hazai meccsen – majd a Bundesliga-másodosztályból még hátralévő három találkozón – már a 2024/25-ös keretbe castingolja a játékosokat. Csak éppen még azt nem tudhatja, hogy akkor is ő lesz-e az edző.

Dárdai az utóbbi 10 évben négyszer meccselt Gisdol ellen: 2 győzelem és 2 vereség a mérlege
Dárdai az utóbbi 10 évben négyszer meccselt Gisdol ellen: 2 győzelem és 2 vereség a mérlege       Fotó: AFP

– A következő mérkőzéseken meglátjuk, ki marad, ki megy és esetleg kit adunk kölcsön a következő szezonra. Ez már a jövőről szól – mondta Dárdai annak ellenére is, hogy a következő szezon egyik legnagyobb kérdése éppen az ő jövőjével kapcsolatos: meghosszabbítják-e a nyáron lejáró szerződését a 27 éve szolgált német klubjánál, vagy az amerikai befektetők (777 Partners) képviselőjének nyomására leváltják?

– Fontos, hogy a meglévő csapatunk magját megtartsuk. Jó és egészséges az öltözőnk hangulata. Állandóan ezen dolgozunk – hangsúlyozta Benjamin Weber sportigazgató, aki a többi Hertha-vezetővel együtt két tűz közé szorult. Nyílt titok, hogy az anyagi biztonságot nyújtó befektetők tavaly óta elégedetlenek Dárdaival (ősszel kölcsönösen üzentek is egymásnak a sajtón keresztül), másfelől viszont a csapat – élén a rutinos sztárjaival, Fabian Reesével és a gólkirályjelölt Haris Tabakoviccsal – egy emberként a magyar trénert támogatja.

Thomas Herrich ügyvezető a hetek-hónapok óta napirenden lévő edzőkérdéssel kapcsolatban így is, úgy is értelmezhető nyilatkozatot tett.

– Tudjuk, hogy tavaly nyáron nagy átalakuláson estünk át. Ezt figyelembe kell vennünk a szezon értékelésekor – jelentette ki, de hozzátette: – Arra is tekintettel kell lennünk, hogy ki vezetheti a jövőben, hosszú távon a csapatunkat.

Döntés csak a szezon végeztével várható, de a lehetséges utódjelöltek névsora egyre hosszabb a német sportsajtóban. Az eddig felmerült nevektől (a Freiburg-tartalékcsapatánál dolgozó Thomas Stammtól, a nürnbergi Cristian Fiéltől, a karlsruhei Christian Eichnertől és a varsói Legiától a minap menesztett Kosta Runjaictól) aligha estek hanyatt a Hertha-szurkolók. 

A legújabb kiszemelt, Markus Gisdol viszont tapasztalt Bundesliga-edző. Korábban dolgozott többek között a Hoffenheim, a Hamburg és a Köln szakvezetőjeként is, az utóbbi három évben pedig az orosz Lokomotiv Moszkva, majd tavaly óta a török Samsunspor trénereként, ahol nyáron lejár a szerződése. 

Ami pedig végképp mellette szól: a Dárdaival bajszot akasztott 777-sportigazgató, Johannes Spors Hoffenheimben és Hamburgban is dolgozott együtt Gisdollal, aki a Bild értesülése szerint már tárgyalt is a Hertha képviselőivel.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.





 





Ezeket olvastad már?
Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

Bemutatjuk Marco Rossi csapatát, három érdekesség Dárdai Mártonról

Bemutatjuk Marco Rossi csapatát, három érdekesség Dárdai Mártonról

Rettegnek tőlük az ellenfelek, 37 évesen is varázsol az olimpiák magyar hőse

Rettegnek tőlük az ellenfelek, 37 évesen is varázsol az olimpiák magyar hőse

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás