RETRO RÁDIÓ

Dráma az NB I-ben: ki fog innen kiesni?





Tippelésre vállalkozott a korábbi szövetségi kapitány.



Megosztás
Szerző: s
Létrehozva: 2023.05.11.
nb1 honvéd Vasas

Már csak három forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből. A magyar futballválogatott egykori szövetségi kapitánya, Bozsik Péter szerint az utóbbi esztendők egyik legélesebb kiesés elleni harcában a tabellán hosszú hetek óta sereghajtó Vasas az egyik biztos búcsúzó. A másik kiesőről – valószínűleg – az utolsó előtti, 32. fordulóban sorra kerülő Honvéd–Mezőkövesd meccs dönthet.

A piros mezes Vasas szinte biztos kieső – Fotó: Szabó Miklós

Így foglalta össze véleményét Bozsik Péter, aki úgy tippelt, a jelenleg tizenegyedik helyen szerénykedő Fehérvár marad az élvonalban.

– Ezt a fehérváriak játékosállományának minősége mondatja velem – indokolt Bozsik. – Ráadásul az utolsó három fordulóban, a véghajrában viszonylag könnyebbnek tűnik a sorsolásuk is.

Bozsik Péter elmondta, az év elején nem hitte volna a Mezőkövesdről, hogy a bajnokság hajrájában ilyen kínos helyzetbe kerül.

– Úgy tippeltem, hogy tavaszra jól erősítenek a kövesdiek, de nem ez történt. Most akár bajba is kerülhetnek. Ami pedig a Honvédot illeti, az utóbbi fordulókban derekasan küzdöttek a kispestiek. Persze ez még nem jelenti, hogy az utolsó három fordulóban nyugodtan futballozhatnak. Érdekes, de éppen a mezőkövesdiek elleni hazai bajnokijukon biztosíthatják be magukat és maradhatnak bent az első osztályban.





 





Ezeket olvastad már?
Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Se ruha, se smink: pucéran kel föl ágyából a kócosan ébredt szexbomba

Se ruha, se smink: pucéran kel föl ágyából a kócosan ébredt szexbomba

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás