A 28 éves, éremesélyesként számon tartott magyar versenyző jól kezdett a 30 éves teheráni ellen, aki ugyan végig tartotta vele a lépést, de egyenlíteni sokáig nem tudott. Az MTK vívója több egylámpás találattal szépen gyűjtögette a pontokat, a pihenő előtt is egy gyönyörű tussal alakította 8-5-re az állást.

A szünetet követően is ő irányított, de 10-7 után fordulat állt be a mérkőzésen, az ázsiai rivális transzba került, sorra adta a tusokat, miközben az ötkarikás újonc Szatmári nem találta a korábbi ritmust. Kisvártatva 14-12 lett az állás Pakdaman javára, ráadásul ekkor a magyart ápolni is kellett, mert fájlalta a jobb kézfejét, amellyel vív. Folytatta a küzdelmet, amely azonban már csak egy találatig tartott.

„Önmagam ellenfele voltam, és rosszul jöttem ki belőle – értékelt szomorúan, a könnyeivel küszködve Szatmári András. – Tudtam, hogy ha jól vívok, megnyerem a versenyt, viszont ha rosszul, akkor kikapok az első ellenfelemtől. És most nem vívtam jól, úgyhogy csak magamnak köszönhetem a kiesést.”

Szatmári András meglepetésre 15-12-re kikapott az iráni Ali Pakdamantól
MTI/Illyés Tibor

Az MTI kérdésére kifejtette: ismerte Pakdamant, számított rá, hogy küzdős, nehéz asszó vár rá.

Még egyelőre keresem a hibát. Nem éreztem nyomást, a felkészülés is rendben volt, tehát csak magamat tudom hibáztatni. 10-7-re még vezettem, úgy mentem fel a második félidőre, hogy megnyomom és elveszem a maradék kedvét is, de sajnos nem sikerült. Ahelyett, hogy elkezdtem volna vívni, igazából csak felraktam a kardomat a pástra, és ez ezen a szinten kevés” – fogalmazott a magyar vívó.

Hozzátette: a keze rendben van, nem komoly a sérülés, és bízik abban, hogy a csapatversenyre ki tudja magát pihenni.

A harmadik magyar, a kétszeres címvédő Szilágyi Áron és a venezuelai José Quintero meccse magyar idő szerint 6.10 órakor következik.
A döntős program 12 órakor kezdődik.