RETRO RÁDIÓ

Megható búcsú Cseh Lászlótól: Ébredés után elérzékenyültem





Cseh László a 200 méter vegyes pénteki döntőjében elért hetedik hellyel fejezte be úszópályafutását a tokiói olimpián.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.30.
karrier

A 35 éves magyar versenyző - aki ebben a számban 2008-ban Pekingben ezüst-, 2012-ben Londonban bronzérmes volt - ugyanazt a taktikát választotta, mint az elődöntőben, azaz erősen kezdett pillangón és háton, így féltávnál második volt, de mellen visszaesett a hetedik helyre, mivel a lábtempóját egy kisebb sérülés hátráltatja. Az utolsó 50 méteren mindent kiadva magából úszott, maga mögött tartotta új-zélandi riválisát, és végül 1:57.68 perccel csapott a célba.

Ébredés után elérzékenyültem, jó értelemben megérintett, hogy utoljára ugrom medencébe. Jól éreztem magam, de azt sajnálom, hogy nem lett jobb az időm. Annak azért örülök, hogy javítottam egy helyet, elvégre nyolcadikként jutottam be” - értékelte az úszását a legendás magyar sportoló, akinek még a győztes kínai Vang Sun is gratulált az utolsó versenye után.

Cseh László
MTI/Kovács Tamás

A mostani játékok egyik magyar zászlóvivője ötödik olimpiáján szerepelt, tizedik egyéni döntőjét úszta, kiemelkedő pályafutását pedig többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelzi.





Ezeket olvastad már?
„Már két napja Metallicát hallgatok, hogy felpörgessem magam„ - így szerezte meg a bronzérmet Varga Katalin

„Már két napja Metallicát hallgatok, hogy felpörgessem magam„ - így szerezte meg a bronzérmet Varga Katalin

Kilőtt a rajtból Kiss Péter Pál, aranyérmet nyert

Kilőtt a rajtból Kiss Péter Pál, aranyérmet nyert

Két verseny, két arany! Pap Bianka és Konkoly Zsófia is aranyérmet nyert

Két verseny, két arany! Pap Bianka és Konkoly Zsófia is aranyérmet nyert

„Nem vagyok csalódott, hogy ő vert meg” - Konkoly Zsófia ezüstérmes 200 m vegyesen

„Nem vagyok csalódott, hogy ő vert meg” - Konkoly Zsófia ezüstérmes 200 m vegyesen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás