A házigazda Kolozsi László film- és zenekritikus, regény- és forgatókönyvíró. Vendég: Dargay Marcell, zeneszerző.
„Olyan, többnyire magyar filmeket vetítünk, amelyeknek zenéje és annak alkotója különösen fontos számunkra. Játék- és dokumentumfilmek egyaránt szerepelnek a kínálatban, a filmművészet hajnalának idejéből éppúgy, mint a közelmúltból. S hogy az élmény még teljesebb legyen, a kiválasztott filmek zeneszerzőjét (vagy azok közeli munkatársait, barátait) is meginvitáljuk majd egy beszélgetésre. Házigazdánk továbbra is Kolozsi László lesz, aki nemcsak film- és zenekritikus, de regény- és forgatókönyvíró is, ez utóbbit a MOMÉ-n oktatja. Sorozatunk decemberi állomásán az Ének a búzamezőkről című, 1947-ben bemutatott, majd 1948-ban betiltott filmet vetítjük. Az esten Dargay Marcell zeneszerző lesz a vendégünk.” – írják a szervezők.
Ének a búzamezőkről
magyar filmdráma, 1947, 82 perc
rendező, forgatókönyvíró: Szőts István
író: Móra Ferenc
A háború a falvak életét is feldúlta. A férfiak távollétében a földeken az asszonyok és az öregek végeztek minden munkát. Az orosz hadifogságból hazatért Ferenc a szomszéd tanyán találja meg a kisfiát, akit édesanyja halála óta a férfi földije és katonatársa, Rókus családja nevelt. Most tőle tudják meg a szomorú hírt: együtt szöktek meg a fogságból, de Rókus útközben meghalt. Ferenc és Rókus özvegye, Etel lassan, szemérmes tartózkodással egymásba szeretnek. Boldogságuk azonban nem lehet tartós, mert a férfi szörnyű titkot őriz a szívében.
Szereplők:
Görbe János, Szellay Alice, Bihari József, Simon Marcsa, Bánhidi László
A vetítés előtti és utáni beszélgetést Kolozsi László film- és zenekritikus moderálja.
Vendég: Dargay Marcell, zeneszerző
Regisztráció és egyéb részletek itt.
Helyszín: BMC Magyar Zenei Információs Központ és Könyvtár Budapest (1093 Budapest, Mátyás u. 8.)
Időpont: december 4. 19.00
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre