RETRO RÁDIÓ

A magyarok többsége Őszöd-ellenes





Másfél évtized után is a magyarok 78 százaléka tudja, hogy Gyurcsány Ferenc nevéhez köthető az őszödi beszéd, 22 százalékuk igazság-, 52 százalékuk pedig hazugságbeszédnek tartja. A magyar belpolitika nagy fordulópontjának erős emlékezete az őszi politikai szezon egyik kulcstémája lehet, hiszen Gyurcsány Ferenc befolyása ismét a 2006-oshoz hasonló a baloldalra.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.09.17.
közvélemény-kutatás

2006. szeptember 17-én, kereken tizenöt évvel ezelőtt szivárgott ki, illetve szivárogtatták ki az őszödi beszédet. A magyar közvéleményt sokkolta az elhangzottak tartalma és stílusa, amelyet csak idővel tudott enyhíteni saját támogatói körében a beszélő, Gyurcsány Ferenc. Az akkori miniszterelnök népszerűségvesztésében és az alacsony támogatottságának stabilizálódásában megkerülhetetlen volt az elhangzottak némely passzusa, azok ráégtek a volt miniszterelnökre – írta a Nézőpont Intézet.

Tizenöt év alatt azonban rengeteg esemény történt, s Gyurcsány Ferenc sincs hatalmon, csak a baloldalon belül

A történtek jelentőségét mutatja azonban, hogy még most is az összes megkérdezett 78 százaléka helyesen válaszol arra a kérdésre, hogy „kinek a nevéhez fűződik az őszödi beszéd” (1% rossz választ adott, 21% nem tudott válaszolni). Az idő múlását jól szemlélteti, hogy a mostanra ötven év felettiek 90, míg a harminc év alattiaknak 52 százaléka adott jó választ. A fiatalok alacsonyabb tájékozottsága érthető, de a téma erős hatását mutatja, hogy még az ő körükben is többségben vannak azok, akik „képben vannak”.

(Forrás: Nézőpont Intézet)

Mivel Gyurcsány Ferencnek ismét hatalmas befolyása van a baloldali egyesülési folyamatra, a 2022-es választási kampány szempontjából kulcsfontosságú, hogyan ítélik meg a magyarok hírhedt beszédét másfél évtized távlatából. A felnőtt magyarok 22 százaléka mondta azt, hogy az őszödi beszéd „egy bátor, szenvedélyes igazságbeszéd” lett volna, míg 52 százalékuk vélekedett úgy, hogy az nem más, mint „a 2002–2006 közötti kormányzás hazugságainak” a bevallása. Érthetően a politikailag aktívabbak nagyobb arányban foglalkoztak a jelenséggel, így a választási részvételüket biztosra ígérők körében még egyértelműbb a helyzet: 24 százalékuk igazság-, 61 százalékuk hazugságbeszédként emlékezik vissza a hallottakra.

Az életkornak a véleményekre is van hatása, mivel a harminc év alattiaknak csak 40, míg az ötven év felettieknek 59 százaléka véli hazugságbeszédnek az Őszödön mondottakat. Igaz, a fiatalok 46 százaléka erről sem tudott véleményt mondani. Érdekesség azonban, hogy a kormánykritikusok táborában sem egyértelmű a vélekedés a Gyurcsány-beszédről. Csak az idetartozók 39 százaléka gondolja, hogy Gyurcsány igazságbeszédet mondott, 32 százaléka hazugságbeszédnek véli azt. A Gyurcsány-koalíciót Gyurcsány múltja miatt nem lesz könnyű összetartani – derült ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás