„A brüsszeli szankciók a magyar emberek gyarapodását támadják, felélve mindazt az előrelépést és növekedést, amely az elmúlt tizenkét évben történt” – nyilatkozta a lapnak Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, akit a nemzeti konzultáció jelentőségéről kérdezték. „Mi most is tesszük a dolgunkat: bevezettük a benzinárstopot, a kamatstopot, a rezsicsökkentéssel minden magyar családot átlagosan havi 181 ezer forinttal támogatunk. 2010 óta pedig több mint egymillió munkahelyet hoztunk létre. Nem engedjük, hogy ez az eredmény veszélybe kerüljön, hogy a szankciók a magyar emberek gyarapodását támadják, ezért indítottunk gyármentő programot, ezért adunk a kkv-knak rezsitámogatást, és ezért vezettük be a vállalkozói kamatstopot is. Az a nemzeti konzultáció, ahol több millió ember fejezi ki az akaratát, fontos igazodási pont a kormánynak, és annak kellene lennie Brüsszelben is.

Szentkirályi Alexandra szerint ha véget érnének a szankciók, azonnal csökkennének az árak Fotó: MTI/Kovács Tamás

„A baloldal idegen hatalmak hasznát lesi a magyar emberek kárára”

„A baloldal a nemzeti érdekkel ellentétesen cselekszik, a nehéz időkben is a maguk és idegen hatalmak hasznát lesik a magyar emberek kárára. A megoldás tiszta és egyértelmű: ha véget érnének a szankciók, azonnal csökkennének az árak. Az élelmiszer-termelésben nélkülözhetetlen a műtrágya használata, aminek az előállítása erősen földgázigényes. De gondoljunk csak a termeléshez szükséges energiaárak vagy éppen a szállítási díjak emelkedésére, amely mind beépül az élelmiszerek árába. Szankciók helyett békére lenne szükség, a kezdetektől ez a kormány álláspontja” – mutatott rá a szóvivő.

Szentkirályi Alexandra úgy véli, hogy azzal nem segítünk Ukrajnának, ha a saját gazdaságunkat tönkretesszük Fotó: MTI/Illyés Tibor

„Azzal nem segítünk Ukrajnán, ha a saját gazdaságunkat is tönkretesszük”

„Minden döntésnél a magyar nemzeti érdeket tartjuk szem előtt, még akkor is, ha vitát okoz valamely szövetségesünkkel. Azzal nem segítünk Ukrajnán, ha a saját gazdaságunkat is tönkretesszük: ha valaki beleesik a gödörbe, kintről tudjuk kihúzni, nem pedig úgy, ha magunk is beugrunk mellé. Mi tiszteletben tartjuk más országok véleményét, de elvárjuk, hogy mások is tiszteljék a miénket. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy mi, közép-európaiak együtt lehetünk igazán sikeresek” – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.