RETRO RÁDIÓ

Itt vannak a részletek, így kapják meg a különböző juttatásokat a nyugdíjasok





Külön juttatások címén 250 milliárd forintot folyósít az államkincstár a nyugdíjasoknak novemberben - olvasható a Magyar Nemzet keddi számában, amelyben a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára kifejtette, hogy az összegből kétszázmilliárdot tesz ki a gazdasági növekedésnek köszönhető nyugdíjprémium.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.12.
gazdaság

A nyolcvanezer forintos juttatást minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy megkapja. A kiegészítő emelés ötvenmilliárdot jelent a jogosultaknak - mondta a Mediaworks Hírcentrumának nyilatkozva Tállai András.

Mint fogalmazott: egy hónap múlva két jogcímen is külön összeghez jutnak a nyugdíjasok. November közepén - a rendes havi ellátással együtt - kézhez kapják a jogosultak a kiegészítő nyugdíjemelést és a nyugdíjprémiumot is.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a nyugdíjtörvény alapján 435 ezer embert ennél kisebb prémium illetett volna meg. „A gazdaság teljesítményének köszönhetően a kormány mindenkinek ki tudja fizetni a teljes összeget. A jogosultaknak ezen a címen összesen 198,7 milliárd forintot folyósít a kincstár” - ismertette Tállai András, majd kiemelte: a juttatást nemcsak az öregségi nyugdíjat kapók vehetik majd kézhez.

A politikus kitért arra, hogy Gyurcsány Ferenc kormánya alatt megszűnt a 13. havi nyugdíj, de a törvénybe foglalt ígéret sem teljesült, mely szerint nagy gazdasági növekedésnél prémiumot kapnak a nyugdíjasok. „Erre persze soha nem került sor, mert a baloldal idején pénzügyi és gazdasági összeomlás szélére került az ország. Ígéretük tehát felért a választók félrevezetésével” - fogalmazott az államtitkár.

250 milliárd forintot folyósít az államkincstár a nyugdíjasoknak novemberben Fotó: MTI/Mohai Balázs

Hozzáfűzte: a Fidesz-KDNP-kormány nemcsak hogy talpra állította a gazdaságot, de a jelentős gazdasági növekedések miatt immár negyedik alkalommal fizeti ki a nyugdíjprémiumot, s jövő februárban 13. havi nyugdíjat is folyósít.

Az államtitkár kitért a kiegészítő nyugdíjemelésre is, amely akkor jár, ha az infláció magasabb annál, mint amivel korábban a pénzügyi kormányzat számolt. „A nyáron rendkívüli kiegészítő nyugdíjemelésről határozott a kormány, ilyenre korábban nem volt példa. Ám - főként a nemzetközi folyamatok miatt - most újabb kiegészítésre kell sort keríteni” - mondta a politikus. Majd hozzátette: a kiegészítés a nyugdíjprémiummal együtt érkezik majd meg, a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások novemberi kiegészítő emelésére 50,7 milliárd forintot fordít a költségvetés, amely 2,5 millió jogosult számára tartalmazza a januártól járó visszamenő emelést és az év végéig kifizetendő többletet is.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás