Novák Katalin hozzátette: ezekre 2021-ben különösen nagy szükség van, mivel a koronavírus-járvány már egy éve teszi próbára a családokat, a közösségeket.

Szabadságszerető nemzet vagyunk, a történelemben mindig felegyenesedtünk, ha ránk erőltettek külső gondolatot, nyelvet, hatalmat. Most a vírus korlátozza a mozgást, a gyülekezési lehetőségeket, a hitélet gyakorlását, visszaveti a gazdaságot, a maszk viselésével pedig még a szánkat is befogja” – mondta.

A miniszter szerint nem elég kimondani, hogy ”Rabok tovább nem leszünk”, ahogy 1848. március 15-e sem a végállomás volt a szabadságért folyó küzdelemben, így most sem fogjuk visszakapni a szabadságunkat elszántság nélkül”.

Mozgósítani kell minden erőt, mert nem szabad hagyni, hogy az elmúlt évtized erőfeszítései elvesszenek, közben pedig működtetni kell az országot – hangsúlyozta.

Hozzátette: Kossuth Lajosék saját pénzt vezettek be, honvédséget szerveztek és beindították a fegyvergyártást, a kormány most az egészségügyi védekezést szervezi, menti a munkahelyeket, előkészíti a saját oltóanyaggyártást.

Minden reményünk megvan rá, hogy visszakapjuk a szabadságunkat. Együtt sikerülhet!” – mondta Novák Katalin.

🇭🇺 Március 15. 🇭🇺

Posted by Novák Katalin on Monday, March 15, 2021