Az emberi erőforrások minisztere az interjú során beszélt az oltási akció hetéről, a koronavírus kezelésének legújabb eljárásrendjéről, de szóba kerültek az oltással kapcsolatos tévhitek, és ismételten felhívta a figyelmet a harmadik oltás fontosságára.

Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a járvány ellen a legnagyobb lehetőség az oltakozás – mondta a miniszter, aki értetlenül áll az előtt, hogy a mai napig vannak oltásellenesek. Rámutatott: a tömeges megbetegedésben rendkívül sok embert elveszítettünk, ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy az oltottak esetében a haláleset nagyon ritka. „Én mindenkinek felhívom a figyelmét arra, hogy próbálja meg józan ésszel, érzelmek nélkül végiggondolni ezeket a tényeket, és ennek megfelelően visszanyúlni az oltásokhoz” – hangsúlyozta.

A miniszter az interjú során beszámolt a koronavírus megelőzésére és gyógyítására vonatkozó orvosi kézikönyv legújabb változatáról. Kiemelte: a 2020 márciusában összeállított eljárásrend kiegészült az azóta gyűjtött információkkal, tapasztalatokkal. A klinikai orvosok mellett gondoltak a családi orvosokra, számukra is elkészült a frissített eljárásrend. Ezek az ajánlások azt segítik elő, hogy minél hamarabb elkezdődhessen a kezelés, mert annál inkább el lehet kerülni a betegség súlyossá-középsúlyossá alakulását, esetlegesen a lélegeztetőgépre kerülést vagy a fatális végkifejletet – ismertette a miniszter.

Sikeres az oltási akcióhét, tévhiteknek ne üljünk fel

Prof. dr. Kásler Miklóst a vírusról terjengő tévhitekkel kapcsolatban rámutatott: legalább annyira veszélyesek, mint maga a vírus. Arra a tévhitre, ami szerint a megbetegedés után van annyi ellenanyag az ember szervezetében, hogy ne kelljen felvennie az oltást úgy reagált, hogy az ellenanyag termelése csak az immunitás egyik összetevője. A másik a sejtes immunitás. Azt az ellenanyagok kimutatása nem jelzi, pedig a kettőt együtt kell értékelni – közölte. Szintén szóba került egy másik tévhit, ami szerint a rendszeresen és megfelelő mértékben fogyasztott alkohol megvéd a vírustól.

A félreértés azon alapul, hogy az alkoholban lévő fertőtlenítőszerek a vírust elpusztítják. De ez nem igaz a koronavírusra. A pálinkának egészen más szerepe van az ember életében – kommentálta, majd ismét rámutatott a valódi tényekre. Azt kell az embereknek megérteni, hogy az eredeti vírusra kifejlesztett vakcinák idővel veszítenek a hatékonyságukból. Emlékeztetett: az egyszer beoltott emberek az indiai mutánssal szembeni védekezőképessége 3–4 hónap alatt 7 százalékra, a kétszer oltottak esetében kb. 90-ről 60 százalékra csökken. Ezt csak a harmadik oltással lehet 90 százalékra emelni ismét – szögezte le a tárcavezető, és mindenkit az oltás felvételére buzdított.