RETRO RÁDIÓ

Karácsony életekkel játszik, még a kerékpárosok is kiakadtak - ezért dózerolták le az ikonikus virágágyást a Lánchídnál! Videó





A főpolgármester kiütötte a biztosítékot a budapestieknél. Megsemmisítette az ikonikus virágágyást csak azért, hogy itt is biciklisávot alakítson ki, ami ráadásul még életveszélyes is lesz.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.13.
teljes káosz

Karácsony Gergely legújabb rémséges ötlete volt, hogy Budapest egyik jelképét, a Clark Ádám téri körforgalom közepén lévő virágágyást kiirtotta, és mint kiderült, mindezt azért, hogy ide is biciklisávot építtessen.

A jelenleg látottak szerint a kerékpárosok a Fő utcából érkeznének meg a „virágágyásba”, az ő sávjuk a belső körbe került, ahol kerékpáros és autós együtt haladhat majd - tudta meg a Ripost. Az agyrém ötletet ráadásul maguk a bringások sem támogatják és ők is érthetetlenül állnak a történtek előtt:

„Eddig is elvoltam kerékpársávok nélkül” – mondta a Ripostnak egy kerékpáros.

Egy, a Clark Ádám tér felett lakó pár elmondta, hogy ők a lakásukból éppen rálátnak az egykori virágágyásra. Természetesen az is hiányzik nekik, de lapunknak azt is elmondták, hogy a fentről látottak alapján életveszélyes az újonnan kialakított kerékpársáv.

Ahogy Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára mondta, Karácsony ötletszerűen” locsolja a sárga festéket a fővárosban, ami nemcsak dugókat okoz, hanem veszélyes is. A Clark Ádám téri kerékpársáv a legjobb példa erre, hiszen már előre sejthető, sok baleset lesz itt.

Karácsony egyelőre azt a magyarázatot adta érthetetlen ötletére, hogy „átmenetileg bevonják a területet a forgalomba, hogy enyhítsék az autósok kellemetlenségeit”, de a gyakorlat nem ezt támasztja alá. A biciklisek az autók és a munkagépek között fognak életveszélyesen egyensúlyozni, ráadásul ettől még nagyobb dugó lesz.

 

 

 

 

 





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás