RETRO RÁDIÓ

Ónos eső, havazás: durva, ami holnap lecsap az országra, Budapest sem ússza meg





Ónos eső és havazás miatt is adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökre.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2021.12.08.
extrém időjárás

Az MTI-hez szerdán eljuttatott veszélyjelzés szerint ónos eső lehetősége miatt Veszprém megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Ott több órán át tartósan eshet ónos eső. Budapestre, Pest, Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ónos eső miatt.

Emellett Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyére a havazás miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Szerda késő este nyugat felől érkezik a csapadékzóna. Az Alpokalján már kezdetben is havazás várható, míg a Dunántúl más részein havas esőre, ónos esőre lehet számítani.

Csütörtökön a hajnali órákra az ónos eső már a Dunántúl középső és keleti felére is kiterjed (döntően átmeneti jelleggel), de kiemelten Veszprém megyében akár 5 milliméternyi csapadék is hullhat a késő délelőtti órákig. A csapadék halmazállapota ezt követően északnyugat felől nagyobb területen havazásba vált át. Az Északnyugat-Dunántúlon 10 centiméternél is több, az Alpokalján akár 20 centiméternyi hó is összegyűlhet.

Azt is megjegyezték, hogy csütörtökre virradó éjszaka zúzmarás ködfoltok képződhetnek.

Csütörtökön napközben a megélénkülő északnyugati szél az Észak-Dunántúlon hordhatja a havat - írta a meteorológiai szolgálat.





Ezeket olvastad már?
Sivatagi por és zivatar: három vármegyére is riasztást adtak ki

Sivatagi por és zivatar: három vármegyére is riasztást adtak ki

Rosszul indul a hét: több vármegyére is riasztást adtak ki

Rosszul indul a hét: több vármegyére is riasztást adtak ki

Hózápor és riasztás: hétvégére elromlik az idő

Hózápor és riasztás: hétvégére elromlik az idő

Időjárás: Sándor, József és Benedek hűtlenek a nevükhöz, jönnek a mínuszok

Időjárás: Sándor, József és Benedek hűtlenek a nevükhöz, jönnek a mínuszok

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás