Több mint egy éve része a mindennapjainknak a koronavírus és a bezártság, a szigorú intézkedések és a betegségről érkező hírek egyaránt megviselik a fertőzésen átesett és a betegségben nem szenvedő embereket is. Ezt támasztja alá egy friss amerikai kutatás is, mely szerint az 50 és 80 év közötti felnőttek közül minden ötödik érzi úgy, hogy rosszabb mentális állapotban van, mint a koronavírus-járvány előtt volt – írja a News Medical.

 

(Fotó: Pixabay)

A Michigan Egyetem kutatói több mint kétezer, 50 és 80 év közötti amerikai részvételével végezték el közvélemény-kutatásukat január végén, ami alapján megállapították, hogy a járvány főként az idősebbeket, a nőket és a felsőfokú végzettséggel rendelkezőket viselte meg mentálisan. 28 százalék nyilatkozott úgy, hogy kilátástalannak vagy depressziósnak érzi magát, 34 százalékuk idegességgel és szorongással küzd, és 44 százalék számolt be arról, hogy a közelmúltban nagyobb stresszt élt át. A válaszadók 64 százaléka elárulta, hogy az elmúlt héten legalább egyszer nem tudott elaludni – ez közel kétszer akkora arány, mint amekkoráról a hasonló korcsoport bevonásával készült, 2017-es kutatásban számoltak be.

Szerencsére pozitív fejleményekről is tájékoztattak a kutatók: az idősebb korosztálynál is kialakult hosszú távon a reziliencia képessége, ami segít átvészelni a nagyobb változásokat.
A kutatásba bevontak kétharmada állította, hogy az aktuális mentális állapota kiváló, és minden harmadik megkérdezett tett aktívan (például testmozgással, meditációval) a mentális egészségének javítása érdekében. A magány érzése is kevésbé jellemző most, mint tavaly tavasszal: akkor az alanyok 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elszigeteltnek érzi magát, szemben a mostani 46 százalékkal. Az idősebb korosztály is egyre inkább nyitott a mentális egészségügyi segítségnyújtásra: 71 százalékuk fordulna szakemberhez, ha szükségét érezné.