RETRO RÁDIÓ

Ma kezdődik az óvodai beiratkozás, íme, minden tudnivaló





Egészen május 20-ig tart a beiratkozás. Azokat a gyerekeket érinti, akik augusztus 31-ig betöltik harmadik életévüket.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.04.20.
határidő

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint minden gyermeknek, aki augusztus 31-ig betölti a harmadik életévét, szeptembertől legalább napi négy órában óvodai nevelésben kell részesülnie, hogy időben elkezdődhessen a gyermekek közösségbe szoktatása és felkészítése a majdani iskolakezdésre. A felvételt a szülőnek, gondviselőnek kell kérelmeznie.

Már be lehet íratni a gyerekeket (Fotó: Shutterstock)

A kötelező felvételt biztosító óvodák listája és a körzethatárok elérhetők az OH honlapján. Az adott településen a beiratkozás módjáról és pontos idejéről az óvoda, illetve az önkormányzat ad tájékoztatást, a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel idén elektronikus ügyintézésre is van lehetőség.

Halasztási lehetőségek

Az óvodakezdés halasztását május 25-éig kérelmezhetik a szülők a területileg illetékes járási hivatalnál. Ha családi körülményei, sajátos helyzete indokolja, a gyermek egy évig (annak az évnek augusztus 31-éig, amelyben negyedik évét betölti) menthető fel az óvodai foglalkozások alól - közölték.

 





Ezeket olvastad már?
Tiszta otthonra vágysz? Ez az öt tipp segít, hogy ezt elérhesd!

Tiszta otthonra vágysz? Ez az öt tipp segít, hogy ezt elérhesd!

Sikert sikerre halmoznak ma ezek a csillagjegyek

Sikert sikerre halmoznak ma ezek a csillagjegyek

Heti horoszkóp: erre a csillagjegyre az élet több területén is új kezdet vár

Heti horoszkóp: erre a csillagjegyre az élet több területén is új kezdet vár

A 47 éves Emőke másfél hónap alatt 7 kilót fogyott, pedig többet eszik, mint előtte

A 47 éves Emőke másfél hónap alatt 7 kilót fogyott, pedig többet eszik, mint előtte

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás