RETRO RÁDIÓ

Mese a bátor süniről





Mese, ami nem csak szórakoztat, de tanít is!



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.27.
mese

A kerek erdő legszélén egy tisztáson van az állatok óvodája. Soma, a süni is ide járt, a társai azonban keveset játszottak vele, mert akaratán kívül néha megszúrta őket fogócskázás közben. A kisállatok egy nap túl közel merészkedtek a sötét erdő széléhez, az óvónéni rájuk szólt, de Nándit a nyuszit elmarta egy farkas. – Te leszel a mai reggelim – kiáltotta az ordas és Nándi füleit marokra fogva már tátotta is a száját.

– Na, azt már nem! – kiáltotta Soma és gondolkodás nélkül szaladni kezdett a farkas és Nándi felé. Összegömbölyödött, minden tüskéjét kihegyezte és amilyen erősen csak tudott a farkas hátsójának csapódott. Az ordas rögtön odakapott, Nándi kiszabadult és futni kezdett. Soma a tüskéit hegyezve megvárta, míg a farkas eloldalog és visszament a többiekhez.

– Látjátok, Soma épp a tüskéi miatt tudta megmenteni Nándit. Ti pedig emiatt nem akartatok vele játszani – mondta az óvó néni. – Ne haragudj Soma – ölelte magához Nándi, miközben egy vastag lapulevelet nyomott a süni tüskéire. – Így már sosem szúrsz meg senkit és mindig játszunk majd veled!

Fotó: shutterstock

 





Ezeket olvastad már?
Valóra vált a jóslata, most újabb figyelmeztetést adott ki az „élő Nostradamus”

Valóra vált a jóslata, most újabb figyelmeztetést adott ki az „élő Nostradamus”

Húsvéti angyalhoroszkóp: ennek a csillagjegynek különösen nagy áldást küldenek az égiek

Húsvéti angyalhoroszkóp: ennek a csillagjegynek különösen nagy áldást küldenek az égiek

Kevesebbet alszol napi 7 óránál? Rossz hírünk van

Kevesebbet alszol napi 7 óránál? Rossz hírünk van

Elképesztő: grammonként 140 millió dollárba kerül a világ legdrágább anyaga

Elképesztő: grammonként 140 millió dollárba kerül a világ legdrágább anyaga

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás