Egy vidéki tanyán egy istállóban éltek a lovak és velük egy nagy egércsalád. Bátor a kiscsikó és Erik a kisegér nagyon jó barátok voltak. Egy nap, mikor Bátor békésen legelészett, odament hozzá Erik. – Mit szólnál, ha a hátadra ugranék és elmennénk a közeli erdőbe játszani a nyuszikkal és a sünikkel? – kérdezte Erik. – Jó, szólok anyának, és ha elenged, akkor mehetünk – mondta Bátor, aki néhány perc múlva nyargalva tért vissza. Mikor odaértek az erdő szélére boldogan köszöntötték az erdei állatokat. – Játszunk bújócskát – kiáltotta az egyik tapsifüles, amibe a többség bele is egyezett, de Bátor tudta, hogy ő ehhez túl nagy. Estefele hazaindultak, Erik felpattant Bátor hátára. – Olyan jó lenne, ha én is ilyen pici lehetnék, mint te. Akkor nekem is szuperül menne a bújócska – szipogott Bátor. – Nahát, ez furcsa – simogatta meg őt Erik. – Én a legtöbbször pont olyan nagy szeretnék lenni, mint te – mondta a kisegér. – Hát, mindenesetre jó azt hallani, hogy aki kicsi, szeretne néha nagy lenni, és aki nagy, szeretne néha kicsi lenni – nevetett a kiscsikó.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock