Most hagyjuk az olyan trendi szólamokat, hogy „a 40 az új 30 és az 50 az új 40”, hiszen bár jól hangzik, de nem igaz. Az ötven az pontosan félszáz, ám ez a tény nem jelenti azt, hogy amint elhagytuk a bűvös számot, már csak visszafelé számoljuk az időt.

Fotó: Shutterstock

Ezért nehéz

35 éves kor után tízévente elveszítjük izomtömegünk 3-5 százalékát, ami hatással van szervezetünk zsírégető mechanizmusára is. A szervezet az a képessége, hogy „semmittevés közben” is égeti a kalóriákat, tízévenként 1-2 százalékkal romlik. Sokan nem veszik figyelembe az anyagcsere átalakulását, és nem változtatnak étkezési szokásaikon. Az ötödik x-en túl el kell fogadni, hogy ami 30 évesen bevált, az már nem fog működni.

Így csináljuk

Egyeztessünk az orvossal – Ez az első lépés, ha valamilyen betegséggel küzdünk, de akkor is ellenőriztessük hormonrendszerünk állapotát, mielőtt belekezdünk egy fogyókúrába, ha makkegészségesek vagyunk. Célszerű ellenőriztetni a pajzsmirigy-, a mellékvese- és más hormonok szintjét, hogy kiderüljön, egy esetleges rossz működés gátolja a fogyást.

Kérjük dietetikus segítségét – Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy egyedül is össze tudunk állítani egy olyan étrendet, ami segít a fogyásban, forduljunk dietetikushoz. Akár személyre szabott étrendet is kapunk, amihez könnyű igazodni a mindennapokban.

Tűzzünk ki reális célt – Ne akarjunk két hét alatt 10 kilót fogyni, inkább váltsunk életmódot, és lassabban érjük el a kitűzött célt, amit aztán könnyedén tudunk tartani.

Sportoljunk okosan – Igyekezzünk megtalálni a megfelelő mozgásformát. 50 fölött hatékony a súlyzós edzés, hiszen fejleszti az izmokat, és segíti a zsírégetést, de aki félti az ízületeit, az ússzon, biciklizzen vagy jógázzon. Ezek mindegyike átmozgatja a test minden porcikáját.

Apró trükkök

• Fontos a türelem, hiszen ahogy nem egy éjszaka alatt jött fel a túlsúly, úgy nem lehet egy éjszaka alatt leadni.
• Mindig igyunk elegendő vizet és vegyünk egy menő sportcipőt.
• A csapat ereje rengeteget segít, érdemes keresni edzőpartnereket.
• Minden ételnek a felét együk meg.
• Felejtsük el a cukrot és kössünk barátságot a magvakkal.