Jackie Campbell, a főállású texasi anyuka nem mindennapi módon vágott vissza a felszínes, gonoszkodó osztálytársainak, akik régen a nem túl szép „a bálna” becenéven illették őt – számol be a Dailymail.

A nő elmondása szerint már nagyon fiatalon függővé vált az ételtől, nyolc éves korára már közel 45 kg-ot nyomott. Emiatt elkezdték csúfolni az osztálytársai, ami csak rontott a helyzeten.

A húszas évei elejére Jackie elérte a 118 kilót, ekkor döntötte el, hogy változtatni fog. Bátor döntést hozott és ennek első lépéseként kés alá feküdt Mexikóban. A sikeres műtétet követően 59 kilóra sikerült lecsökkenteni a súlyát, azóta ha teheti minden nap edzőterembe jár, az egészséges életre pedig a legnagyobb motivációja a most négy éves kisfia, Lance.

A történet legnagyobb csavarja pedig az, hogy az osztálytársak, akik régen csúfolták a nőt, most randiznának vele.