RETRO RÁDIÓ

Eddig tart átlagosan a szex – te benne vagy az átlagban?





Egy pszichológus párokat kért meg arra, hogy mérjék le, mennyi ideig tart náluk egy aktus. Voltak persze szélsőséges eredmények…



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.14.
párok kapcsolat aktus idő szex

Mindenkit foglalkoztat a kérdés, sokan talán nem merik bevallani a választ, de mégis: mennyi ideig tart általában egy aktus? Erre a kérdésre kereste a választ Brendan Zietch pszichológus. A vizsgálatban 500 pár vett részt, a kutatók négy héten át kértek tőlük adatokat. Azt persze csak remélni lehet, hogy őszintén válaszoltak.

(Fotó: Shutterstock)

A felmérésbe nem számított bele az előjáték, a résztvevőknek a behatolásnál kellett elindítaniuk a stoppert, majd a magömlésnél megállítani azt. Az eredmények alapján a négyhetes átlag 33 másodperc és 44 perc között mozgott. Azt érdemes megjegyezni, hogy az időmérés stresszhelyzetet szülhetett, ami befolyásolhatta némileg az aktus hosszát.

Az összes párt tekintve elmondható, hogy az átlagos szex ideje 5,4 perc. A kutatók számára az is világossá vált az adatokból, hogy például az óvszer használata vagy a körülmetéltség nem növelte az együttlét idejét – írja a theconversation.com. Az talán nem meglepő, hogy minél idősebb volt egy pár, annál rövidebb ideig tartott az aktus. A felmérésben résztvevő párok több országból érkeztek, de ez a körülmény sem számított az időintervallumok kapcsán.





Ezeket olvastad már?
Kiderült: ezt a csillagjegyet hatalmas szerencse éri a mai nap

Kiderült: ezt a csillagjegyet hatalmas szerencse éri a mai nap

Versenyt fut az idővel az édesanya 2 éves kisfia életéért

Versenyt fut az idővel az édesanya 2 éves kisfia életéért

Így ettek ők! Ezek voltak a magyar írók kedvencei

Így ettek ők! Ezek voltak a magyar írók kedvencei

Olyan kozmikus együttállás következik, amire több mint 80 éve nem volt példa: kártyavárként dőlhet össze az, amit eddig felépítettünk

Olyan kozmikus együttállás következik, amire több mint 80 éve nem volt példa: kártyavárként dőlhet össze az, amit eddig felépítettünk

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás