A szakemberek szerint a COPD ( az angol nyelvű krónikus obtruktív tüdőbetegség nemzetközi rövidítése) ezerarcú betegség, hiszen sokféle embert érint. Hagyományosan férfibetegségnek tartották sokáig, pedig a nők is szenvedhetnek tőle.

Lassan népbetegségnek számít a légutak beszűkülése (Fotó: Shutterstock)

Megnehezíti a betegség felismerését az is, hogy tünetei nagyon hasonlítanak az asztmához. Lényeges azonban, hogy a COPD-nél a tüdőkapacitás csökkenése állandó, az asztmánál pedig a tünetek a roham alatt jelentkeznek, normálállapotban nem.

A COPD-nél viszont már nincs úgynevezett normálállapot. Ez a tüdőben lévő légutak tartós beszűkülésével járó kórkép, egy olyan károsodás, amely visszafordíthatatlan. A tüdő szerkezetének visszaállítására nincs lehetőség, a betegség visszafordíthatatlan. Gyógyszerekkel viszont a tünetek csökkenthetők és a folyamat lassítható.

Milyen tünetekből ismerhető fel a COPD?

  • krónikus köhögés,
  • váladék felköhögése,
  • légszomj,
  • nehézlégzés,
  • romló fizikai terhelhetőség,
  • gyakori és nehezen gyógyuló légúti fertőzések,
  • mellkasi szorító érzés, fájdalom.

Elsősorban a bagósok betegsége

A COPD a hörgők krónikus gyulladásával, a légzési kapacitás fokozódó beszűkülésével jár. Kezdeti tüneteinek a dohányosok nem tulajdonítanak jelentőséget, wlintézik egy kézlegyintéssel, hogy ez csupán a „reggeli bagós köhögés”, pedig minél gyorsabban megvan a diagnózis, annál jobbak az esélyek arra, hogy ne következzen be a rohamos tüdőkapacitás leépülés. Az első lépés a cigaretta letevése, ha akut gyulladás áll fenn, akkor pedig elkerülhetetlen az inhalációs szteroidok bevetése.

A dohányzás elhagyása csillapítja a tüneteket (Fotó: Shutterstock)

Pánik helyett koncentráljunk

A Napi doktor tanácsa, hogy ha fulladni kezdünk, azonnal hagyjuk abba, bármit is csinálunk, és pihenjünk. Hajtsuk le a fejünket és vállainkat, próbáljunk relaxálni. Olyan gyorsan lélegezzünk szájon át ki és be, amennyire szükséges. Kezdjük el lassítani a kilégzést, azzal, hogy hosszabbá tesszük, de ne erőltessük. Miközben megpróbáljuk lassítani légzésünket, kezdjünk lélegezni az orron keresztül. Fontos, hogy ha fulladást tapasztalunk, próbáljunk meg nyugodtak maradni.

Légzéstorna légszomj ellen

Ajakfékes gyakorlat: Lélegezzük be a levegőt, majd összecsücsörített ajkakon keresztül lassan fújjuk ki. A kilélegzett levegő útjába akadály kerül, így gátolja a kishörgők falának összeesését, vagyis a beteg több levegőt fúj ki. A kilégzés háromszor annyi ideig tartson, mint a belégzés

Hasi légzés: Feküdjünk, vagy üljünk, tegyük a kezünket a hasunkra, és próbáljuk meg a hasra beszívni a levegőt. A hasra gyakorolt nyomás a kilégzéskor is segíti a rekeszizmot, hogy minél nagyobb mértékű legyen a kilégzés.

A köhögés kontrollálása: Hajtsuk kissé előre a fejet, helyezzük a lábakat szilárdan a talajra. A hasi-rekeszi légzés használatával lélegezzünk mélyeket, próbáljuk meg 3 másodpercig tartani a levegőt, amikor belélegeztünk. Nyissuk ki kissé a szánkat, tegyük a kezünket a hasunkra, kissé nyomást gyakorolva a rekeszizomra. Köhögjünk egyet. Ez a köhögés megmozgatja a váladékot a torokban, a második köhögés pedig ki is viszi onnan.