RETRO RÁDIÓ

A fiam születése óta nem szexeltünk a feleségemmel, mit tegyek?





Gyereknevelés? Párkapcsolat? Munkahelyi gondok? A Metropol szakértője segít!



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.27.
Van megoldás

Olvasói levél

A kisfiam most lesz egy éves. A születése óta viszont csak kétszer feküdtünk le a feleségemmel és ezek sem estek jól neki. Korábban rendben volt minden az ágyban, de mostanában hallani sem akar arról, hogy lefeküdjünk. Szeretem a nejem, nem akarom, hogy emiatt szétessen a családunk, de ha nem változik a helyzet, biztosan elválunk.

(Robi, 37)

Fotó: shutterstock

A régi szokások mehetnek a kukába

A szakirodalom a jelenséget magyarul a vágy csendjének hívja. A frissen szülővé vált párok életében hosszabb-rövidebb időre szinte elkerülhetetlen. Ilyenkor ne a régi rutint kövessünk, új szokásokat, új egyensúlyt, kell teremteni a kapcsolatban, amiben már nem csupán ketten, hanem hárman – adott esetben hirtelen még többen – lettek. Minél előbb érdemes megtalálni, hogy nekünk mire van szükségünk, majd ezt összhangba kell hozni a gyerekek és a párunk szükségleteivel is.

Tilos sürgetni, de fontos róla beszélni

Akaratunkon kívül a párunk önértékelését sérthetjük meg az elutasítással, azonban a sürgetés vagy a másik hibáztatása egyre messzebb sodorhatja a feleket egymástól. A pár tagjainak személyisége és az, hogy korábban milyen szoros és mély volt a kapcsolatuk, hatással lehet a „vágy csendjének” hosszára is. Ez nem azt jelenti, hogy korábban rossz lett volna a kapcsolat, hiszen egy gyerek érkezése még a legjobban működő szerelmekben is felboríthatja a szexuális életet egy időre. Fontos türelmesen, de nyíltan megbeszélni a problémát. Amennyiben nem megy, érdemes – akár közösen is – szakemberhez fordulni.

Randizzunk újra

Érdemes néha olyan emberekre bízni a kicsiket - nagyszülők, rokonok, barátok - akik legalább heti egy alkalommal minimum néhány órára tehermentesítik a párt. Ilyenkor ezeket a „lopott perceket” kihasználva visszahozhatjuk az intimitást a kapcsolatba, akár egy nagy sétával, vacsorával, beszélgetéssel, összebújással. A biztonságot, a kötődést és az érzelmi összetartozást ugyanis erősíti a megélt intimitás, a szexhez viszont fontos a vágyak szabad megélése is.

shutterstock

Az első év a legnehezebb

Kutatások szerint fél évvel a szülés után még azokban a párkapcsolatokban is, ahol intenzív szexuális együttlétekről számolnak be, csak havi egy vagy két alkalommal bújnak ágyba a felek. Ezzel együtt az első gyermekes szülők a legelégedetlenebbek a szexuális életükkel, ám a gyerekek másfél éves korára a legtöbben javulásról számolnak be.

Várom az olvasók levelét a lelkifroccs@metropol.hu emailcímre, bármilyen témában! Oldjuk meg együtt a problémát! – Pósa-Kovács Lilla pszichológus, coach, újságíró válaszol!





Ezeket olvastad már?
Valóra vált a jóslata, most újabb figyelmeztetést adott ki az „élő Nostradamus”

Valóra vált a jóslata, most újabb figyelmeztetést adott ki az „élő Nostradamus”

Húsvéti angyalhoroszkóp: ennek a csillagjegynek különösen nagy áldást küldenek az égiek

Húsvéti angyalhoroszkóp: ennek a csillagjegynek különösen nagy áldást küldenek az égiek

Kevesebbet alszol napi 7 óránál? Rossz hírünk van

Kevesebbet alszol napi 7 óránál? Rossz hírünk van

Elképesztő: grammonként 140 millió dollárba kerül a világ legdrágább anyaga

Elképesztő: grammonként 140 millió dollárba kerül a világ legdrágább anyaga

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás