RETRO RÁDIÓ

5 érv a kerékpáros közlekedés mellett





A járványhelyzet alatt több helyen hoztak olyan intézkedéseket, amelyekkel a biciklis közlekedést könnyítik meg és ösztönzik. Ezek egy része még most is érvényben van, ezért kézenfekvő a biciklit választani a környezetszennyező autó helyett vagy a zsúfoltabb tömegközlekedés helyett. (x)



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.07.
kerékpározás

 

  • Már a nagyvárosokban is egyre több a kerékpárút
  •  

    Míg a kisvárosokban természetes, hogy sokan választják a kerékpár nyújtotta kényelmet, addig a nagyvárosokban már csak a távolságok miatt is az autóra esik a választás. A kerékpárutak kiépülésével azonban mind többen döntenek úgy, hogy kétkerekűre pattannak, és így közelítik meg úti céljukat. Ha a fővárosban élsz, biztosan hallottál róla, hogy több ideiglenes kerékpársáv került kialakításra a város fontosabb útvonalain.

     

  • Állóképességet ad
  •  

    A kerékpározás nem csak azért kedvelt, mert üzemanyag nélkül juthatsz el A-ból B-be, de nagy előnyének számít az is, hogy a rendszeres bringázás jelentősen javítja az állóképességet, és az sem utolsó szempont, hogy az immunrendszerünket is erősíti a mozgás. A megfelelő öltözékben attól sem kell tartanod, hogy leizzadnál, mire beérsz a munkahelyre, így a reggeli dugó helyett is jó választás lehet két keréken gurulni. Napjainkban, amikor a mozgásszegény életmód minden korábbinál többeket érint, kiemelt jelentőséggel bír az, hogy miként töltjük a munkán kívüli időszakot. Miért ne indítanád ezt azonnal egy kerekezéssel?

    forrás: vatera

     

  • Szabadidődben is kitűnő választás
  •  

    A kerékpározás, mint sport a tavasztól késő őszig terjedő időszakban nagy népszerűségnek örvend. Ilyenkor ideális az időjárás a szabadtéri sportoláshoz. Kevés kellemesebb dolog létezik annál, mint a friss levegőn suhanni az erdei utakon, vagy éppen a Balaton környékén kiépített kerékpárúton. Bárhol megállhatsz pihenni, egyúttal felfedezve hazánk legszebb tájait. Ha távoli célpontot választanál a bringázáshoz, akkor szerezz be autódra kerékpártartó rendszert, melyhez szintén hozzájuthatsz a használt kínálatban körülnézve.

     

  • Közlekedés és fenntarthatóság
  •  

    A fenntartható fejlődés rendkívül fontos szerephez jut manapság. Ha nem mindegy számodra, hogy mekkora ökológiai lábnyomot hagysz magad után, akkor a közlekedés módját, valamint eszközének beszerzését is megéri átgondolni. Nem véletlen, hogy a használt kerékpár iránt igen nagy kereslet mutatkozik. Másodkézből sokkal olcsóbban hozzá lehet jutni a bringához, mintha egy szaküzletben igyekeznénk rátalálni az új járgányra. Ne feledkezz meg a kiegészítőkről sem, melyeknek szintén kitűnő lelőhelye a Vatera.

    forrás: vatera

  • A kerékpározás, mint élmény
  •  

    Ha a szabadtéri sportolásról esik szó, akkor sokan elképzelni sem tudják, hogy futással vagy csapatjátékokkal üssék el az időt. A kerékpározás akár egyedül is szórakoztató program, de akár kedveseddel, a családdal is útnak indulhatsz. A friss levegőn történő mozgás jótékony hatással lesz egészségedre, javítja a tüdőkapacitást, élénkíti a szív-és érrendszer működését. Mindemellett olyan élményt ad, mely segít a stressz feldolgozásában és az oly sokak által vágyott lelki harmónia megteremtésében. Pattanj nyeregbe, és irány a természet!

    De mi a teendő akkor, ha még nincs kerékpárod?

    Egy új, jó minőségű kerékpár akár többszázezres tétel is lehet. Nem kell azonban feltétlenül ilyen mélyen a zsebbe nyúlni, pláne, ha még csak most szeretnéd kipróbálni, neked való-e a biciklizés. A használt kerékpárok az összeg töredékéért beszerezhetőek, érdemes szétnézni az online piactereken, például a Vaterán, ahol gyorsan és kedvező áron beszerezheted az első kerékpárodat.

    (x)





    Ezeket olvastad már?
    Megdöbbentő, de igaz: nem a vízkő a mosógép legnagyobb gyilkosa

    Megdöbbentő, de igaz: nem a vízkő a mosógép legnagyobb gyilkosa

    Kiderült: ezt a csillagjegyet hatalmas szerencse éri a mai nap

    Kiderült: ezt a csillagjegyet hatalmas szerencse éri a mai nap

    Versenyt fut az idővel az édesanya 2 éves kisfia életéért

    Versenyt fut az idővel az édesanya 2 éves kisfia életéért

    Így ettek ők! Ezek voltak a magyar írók kedvencei

    Így ettek ők! Ezek voltak a magyar írók kedvencei

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás