RETRO RÁDIÓ

Színes programkavalkáddal várnak mindenkit a dm Gyereknapon a Vasúttörténeti Parkban





Európa legnagyobb interaktív vasúti parkja május 27-én és 28-án ismét otthont ad az egyik legsikeresebb hazai gyereknapi eseménynek. A program idén színesebb, mint valaha, a szórakozás mellett pedig a fenntarthatóság témája és számos edukációs program is nagy hangsúlyt kap. (x)



Megosztás
Szerző: PR cikk
Létrehozva: 2023.05.26.
család Vasúttörténeti Park hirdetés

Nem véletlen, hogy a dm Gyereknap a Vasúttörténeti Parkban minden évben az egyik legnépszerűbb program a családok számára, hiszen a Park közel 70.000 négyzetméteres területén egymást érik a szórakoztató és színes programok, beleértve az Orient-csarnokot is. Nem lesz ez másként idén sem: május végén, két teljes napon át 10 és 18 óra között a gyermekeké a főszerep!

Fotó: dm

A dm programjainak köszönhetően, ezúttal is számos érdekes témával találkozhatnak a látogatók, így a szépségápolás, napvédelem, a műanyagok újrahasznosítása és a női egészség témája is porondon lesz: utóbbi kapcsán Nagy Réka Ökoanyuval DIY szépségápolás szereket lehet készíteni, a Zöldövezet Társulásnál pedig a környezetbarát egészségügyi termékek bemutatóját láthatják. A fenntarthatóság információs tára nem merül ki ennyiben, hiszen a Replacc Játszótéren újrahasznosított anyagokból készült játékokkal szórakozhatnak a kicsik, vagy akár a Robokaland során elhasznált elektronikai hulladékokból építhetnek robotot.

Fotó: Csanaki Laszlo

Az egészségtudatos táplálkozás is nagyobb hangsúlyt kap idén, az érdeklődők játékos formában ismerkedhetnek a témával a Nestlé programhelyszínein. Emellett számos finomságokat is kóstolhatnak a látogatók, így például a Pölöskei szörpöket vagy a dmBio ínyencségeit.

Nem maradhatnak el a hangulatot meglapozó gyerekkoncertek sem: szombaton 11 órától az Apacuka zenekar, 13 órától a Kalap Jakab Bábkoncert, 15 órától Halász Judit lépnek fel. Vasárnap 11 órától a Kiskalász zenekar, 14 órától a Fabula Bábszínház és 15:30-tól az Alma Zenekar szórakoztatja a látogatókat.

Fotó: Csanaki Laszlo

A játékos tanulás ezúttal is szerves részét képezi a programnak, választani sem lesz könnyű a kínálatból: az Okosmese kiadványaival az alapvető készségeket fejleszthetik, a HelloWorld programján pedig a LEGO segítségével vehetnek részt modern informatikaoktatásban. A Continental Kresztergom pályáján játékos formában tanulhatnak a kicsik a KRESZ szabályairól, de a közlekedésbiztonság a Hagyományőrző Tűzoltók és az Országos Rendőrfőkapitányság helyszínein is központba kerül majd.

Az Orient-csarnokban a családok a ’Mesél az ég! Karnyújtásnyira az Univerzum!’ címmel az Utazó Planetárium előadásait is meghallgathatják a csillagokról, és a VR Parkban is kalandozhatnak. A könyvolvasás népszerűsítése mellett az erdei kisvasutakról szóló könyvekkel is megismerkedhetnek kicsik és nagyok egyaránt. A REGIO játszóháza szintén remek szórakozást garantál, és persze a klasszikusnak számító programelemek, az arcfestés és a kézműves alkotások sem maradhatnak el.

Fotó: Csanaki Laszlo

„Bár az egész napos vidámság a Vasúttörténeti Parkban nem szokatlan, a gyereknapi programunk mégis minden alkalommal egy még inkább különleges hangulattal tölti meg a Parkot. Ezúttal is szeretnénk olyan maradandó élményeket, és jónéhány felhőtlen órát szerezni a családoknak, amellyel méltón ünnepelhetjük az év egyik legkedvesebb ünnepét, a gyereknapot. ” – mondta Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park vezetője.

A rendezvény idei újítása, a Gasztro-Udvar széles kínálattal várja a megéhezett családokat, így pizzával, hamburgerrel, hot-doggal, vegán- és gluténmentes finomságokkal.

Fotó: Csanaki Laszlo

A programra gyermekeknek a belépés 14 éves kor alatt ingyenes, felnőtteknek a jegyár elővételes /early bird időszakban- május 3-május 21. között- 2.500 Ft/darab, majd a rendezvény előtti héten, május 22-től már csak az emelt, 3.000 Ft/felnőtt jegyár mellett vásárolható online és a helyszínen.

Akiknek utazni támad kedve, azok a Nyugati Pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba tartó, MÁV RAIL TOURS szervezésében indított nosztalgia különvonattal látogathatnak ki a gyereknapra. A gyereknapi különvonat napi 3 alkalommal indul útjára, részletek és jegyvásárlás a www.mavrailtours.hu oldalon.


További információ: http://www.vasuttortenetipark.hu/

A Szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

 

(x)
 





 





Ezeket olvastad már?
Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók, különösen ennek a csillagjegynek

Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók, különösen ennek a csillagjegynek

Nincsenek szavak: szexi lánynak hazudta magát a csaló, halálba kergette a 16 éves fiút

Nincsenek szavak: szexi lánynak hazudta magát a csaló, halálba kergette a 16 éves fiút

„Ez nem a gyermek veszélyeztetése, hanem ez a modern döntés” – közölte a magyar orvos

„Ez nem a gyermek veszélyeztetése, hanem ez a modern döntés” – közölte a magyar orvos

Megdöbbentő, de igaz: nem a vízkő a mosógép legnagyobb gyilkosa

Megdöbbentő, de igaz: nem a vízkő a mosógép legnagyobb gyilkosa

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás