„Volt, hogy hátat fordított az eladó” - maszkban siketként és nagyothallóként

Bele sem gondolunk, milyen akadályokba ütközhetünk, ha a kommunikáció egyetlen útja a szájról olvasás. A Metropol arra volt kíváncsi: hogyan boldogulnak a siket és nagyothalló társaink, illetve hogyan tudjunk mi magunk is segíteni őket.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.09.
Társadalmi ügy

A bevezetett korlátozások már nem csak a zárt terekben írják elő a maszk használatot, hanem a köztereken is, vagyis szinte állandóan hordjuk a járvány terjedését megelőzendő. Sokan bele sem gondolunk egy beszélgetés során - mert természetes -, hogy így is értünk, visszakérdezünk, főleg fontos helyzetekben, mint amikor az egészségünkről van szó. Képzeljük csak el, hogy covid-helyzetben kórházba kerülünk, és nem értjük, amit az orvos mond például arról, hogy milyen kivizsgálások szükségesek.

„Zavar ez a maszkos helyzet”

„Siketen születtem, de integráltan, halló személyek között nőttem fel, ezért a beszéd és a szájról olvasás útján szoktam kommunikálni. Az évek során kialakult az a rutin, hogy általában gond nélkül, önállóan tudok kommunikálni. Zavarnak ezek a „maszkos helyzetek„, ezért inkább kerülöm a személyes találkozásokat. Ugyanis kellemetlenül érzem magam, amikor a legegyszerűbb szituációkban sem értem, hogy mit szeretnének mondani nekem az utcán vagy a boltban” -osztja meg gondolatait dr. Loványi Eszter a Metropollal.

„Nem bocsátanám meg magamnak, ha bárki miattam fertőződne meg”

A másik oldalon, azt sem bocsátanám meg magamnak, hogy valaki (pl. ügyintéző vagy nekem „tolmácsoló” családtag) azért fertőződne meg, mert miattam lehúzza a maszkját. Próbálom a lehető legpozitívabban megélni és felfogni ezt az időszakot: napról napra tudatosítom magamban, hogy annak kell örülnöm, hogy egyelőre mindenki egészséges a családban és a modern technikának köszönhetően már videoprogramokon keresztül beszélgethetek ismerősökkel, részt vehetek értekezleteken – folytatja. Farkas Diána jelnyelvi tolmács. A képen látható átlátszó maszk ára 900-2500 forint között mozog.

Nem is olyan régen, december 3-án ünnepeltük a fogyatékossággal élők világnapját, melyről korábban írtunk.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás