Az „Isten ostoraként” elhíresült misztikus hun vezér, Attila történetébe szívbe markolóan szép dallamvezetés szövődik a hangsúlyosan megjelenített emberi konfliktusok és szenvedélyes érzelmek ellenére. A Margitszigeti Színház előadása augusztus 12-én és 14-én, két estén keresztül, formabontóan új és izgalmas látványvilággal hozza el óriási színpadára a titokzatos halált halt hadvezér történetét.

A mi Attilánk, Bretz Gáborral a címszerepben

„Nagyon hálás vagyok, hogy Bán Teodóra felkérésére most lehetőségem nyílt erre a szerepre. Komoly kihívást jelentett, jelent számomra: szép és sokrétű karakter, amely mára, azt hiszem, igazán közel került hozzám. Mindent megteszek, hogy a lehető legőszintébben, legszebben tudjam majd tolmácsolni a nézők számára” – mondta az Attilát alakító basszbariton énekes, Bretz Gábor. Hozzátette, a Margitszigetről csak jó emlékei vannak, szinte minden évben visszatér ide.

Bretz Gábor

Maria Agresta, Odabella szerepében lép színpadra a Margitszigeten

Az est sztárvendége az Odabellát megtestesítő Maria Agresta számos zenei verseny győztese, az olasz szoprán úgy nyilatkozott: hogy szerencsés, mert megannyi nagy múltú női szerepet énekelhetett már, Odabella mégis kiemelkedően fontos számára, hiszen igazi fordulópontot jelentett a karrierjében. „A margitszigeti szabadtéri műsorok nagyon különlegesek és sokszor emlékezetes pillanatokat teremtenek. Remélem, a mi Attilánk is éppen ilyen lesz. Meglepő, inspiráló és felejthetetlen.”

Előadás: https://margitszigetiszinhaz.jegy.hu/program/giuseppe-verdi-attila-opera-129220

Lépjünk be együtt a hunok világába!

Kiállítás a hun király és koráról a Margitszigeti Víztoronyban

A Margitszigeti Színház Verdi Attila című művéhez kapcsolódóan nagyszabású kiállítást szervezett a hun király legendák ködébe vesző alakjáról és a hunok történetéről a műemlék Víztoronyban, ahol a képi világ segítségével is beléphetünk Attila és kora 1570 évvel ezelőtti történetébe. Az Attila opera 452-ben, a hun király északitáliai hadjárata alatt, Aquilea város meghódítása után játszódik. A színház udvarán álló Margitszigeti – műemlék – Víztorony a kiállítás helyszíneként szolgál, ahol a Magyar Nemzeti Múzeum támogatásával kortörténeti összefoglalóként a hunok, a hun birodalom és királyuk, Attila történelmi jelentőségű eseményeit, az életformájukra és az udvari életvitelükre leginkább jellemző momentumokat tárja a látogató elé. A tárgyi fotók és a szöveges magyarázatok többek között az opera cselekményét is segítenek a látogatók számára megérteni. Az operabemutató alkalmával megnyíló kiállítás a jeggyel rendelkezők számára a darab előtt és annak szünetében ingyenesen látogatható. A kiállítás megnyitóját 2022. 8. 12. 18:00 órakor tartják a színház területén található Víztoronynál, a tárlat szeptember 15-ig tekinthető meg. www.margitszigetiszinhaz.hu