A XIX. kerületben folytatódott a 2021-es év lomtalanítása. Ahogy arról korábban beszámolt lapunk is, több kerületben felütötte a fejét a lomturizmus, valamint a zöldterületek szeméttel való telepakolása az utóbbi hónapokban.

Sok „hulladékhuligán” már a főváros nevezetes helyeit is, mint a Gellért-hegyet vagy éppen a Duna-partot is képes mocskolni szeméttel.

Most azonban egy nagyon pozitív példáról kaptunk hírt egy olvasónktól, aki néhány fotóval bemutatta, hogy milyen körülmények között zajlik egy jól levezényelt lomtalanítás Kispesten, ahol a lakók betartják a lomtalanítás szabályait. Az FKF munkatársai pedig az éjszaka folyamán úgy eltüntették a szemétdombok nyomait, hogy egy papírfecni sem maradt ott.

lomtalanítás szemét

A kispesti Petőfi utcában készültek a képek (Fotó: Olvasói fotó)

A környéken a legtöbb ember betartotta a lomtalanítás egyik legfőbb szabályát, hogy csak nagydarabos hulladékot lehet legálisan kihelyezni a házak elé.

lomtalanítás utáni tisztaság

A Bozsik Stadiontól nem messze található az utca (Fotó: Olvasói fotó)

A fű sem látszik ki egyelőre a szemétdombok alatt, néhány darab hulladék még az útra vagy a járdára is kifolyik. Az elmúlt évben nem volt lomtalanítás, így most a két év alatt felgyűlt lomokat helyezték ki a lakosok.

lomtalanítás utáni tisztaság

Így nézett ki este az utca (Fotó: Olvasói fotó)

Korán reggel még csak egy zsebkendő darabot sem látni az utcán, úgy tűnik, az FKF munkatársai varázsütésszerű munkát végeztek az éjszaka folyamán.

lomtalanítás utáni tisztaság

Reggelre minden szemetet eltüntettek az FKF munkatársai (Fotó: Olvasói fotó)

A képeket elnézve elképzelhető, hogy a lomtalanítás előtt nem volt ilyen tisztaság az utcában.

lomtalanítás után tisztaság

Este még ki gondolta volna, hogy reggelre ilyen tiszta lesz az utca (Fotó: Olvasói fotó)