2021. július 24-én rendezte a BSI (Budapest Sportiroda) a 27. K&H mozdulj! futóestet. A rendezvény az eddigi évek hagyományaival szemben új névvel, új köntösben került megrendezésre. A nagy meleg miatt szervezték az esti órákra, mégis voltak olyan szakaszok a verseny során, amikor akár 33 fokban kellett a futóknak teljesíteniük.

Este 18 órakor rajtoltak el a futók (Fotó: Budapesti Sportiroda)

Az 5- és 10 km-es távon indulók délután 6-kor 33 fokban rajtoltak, míg a félmaratonisták esti rajtjánál 29 fok volt – tehát nem fáztak a futók az Andrássy út – Dózsa György út – Városliget – Kós Károly sétány – Hősök tere útvonalon.

Sötétedés után is folyt az izzasztó versenyfutás (Fotó: Budapesti Sportiroda)

Rengeteg érdekessége is volt a versenynek, például a résztvevők nemi aránya körülbelül fele-fele volt, egyedül a félmaraton távon indultak 64%-al többségben a férfiak, a többi versenyszámban a nők képviseltették magukat valamivel többen.

A verseny legidősebb résztvevője a 83 éves budapesti Richter Ferenc, aki a 10 km-es távon indult. Szintén a 10 km-es távot futotta Tankó Erika színésznő és Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója, akik mindketten első őszi maratonjukra készülnek.

A szakmák tekintetében is versenyt hirdettek a rendezők, legnagyobb számban a mérnökök és a közgazdászok vettek részt a futáson. Mellettük pedig jogászok, informatikusok, mérnökök, orvosok és pedagógus csapatok is neveztek. 3 fős félmaratonváltóban indulók külön versenyekre – az Egészségőr Kupára, a Jogi Fórum Kupára, vagy a Médiabajnokságra is nevezhettek.

A nőknek nem volt miért szégyenkeznie, lenyomták létszámban a férfiakat a legtöbb távon (Fotó: Budapesti Sportiroda)

Dr. Hartyánszky István, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika profilvezető szívsebész szakorvosa 4 olyan váltót nevezett az Egészségőr Kupa keretében, amelyekben transzplantált és gyógyult szívműtött betegek együtt futottak orvosaikkal.

2300-an futottak az esti hőségben (Fotó: Budapesti Sportiroda)

A teljes eredménylista alább elérhető. Akinek tetszett az esemény, vagy most kapott kedvet a teljesítéshez, jegyezze fel a naptárába: a 28. K&H mozdulj! futóest jövő évi tervezett dátuma: 2022. június 25!

A BSI következő eseménye a július 31-én megrendezésre kerülő 39. Lidl Balaton-átúszás, melyre szeretettel várják az állóképességi sportok szerelmeseit.