– Több, mint fél évszázada zenél, ennek egyik meghatározó állomása volt a jubiláló Locomotív GT is.

– Igen, az LGT is az egyik fejezete volt az életemnek, amit alapító tagként megcsináltunk, és nagyon jó volt. Ötven évvel ezelőtt jelent meg az Egy este a Metró Klubban című első magyar olyan nagylemez, amit élőben vettek fel. A Metró Klubban lejátszottuk, fölvették egy magnóra, és kiadták lemezre.

Frenreisz Károly bátyja, Latinovits Zoltán képe előtt Fotó: Metropol/KB

– Mennyire aktív még így 75 évesen?

Nyolc éve nyugdíjas vagyok ugyan, de teljesen úgy dolgozom, mint eddig. Koncertjeink vannak a Skorpió zenekarral, és van egy cégünk, amiben hang-, fény- és színpadtechnikai szolgáltatásokat nyújtunk. Ez már nagyon régóta megvan, és nagyon jól működik. Ebben mind nyakig részt veszek, úgyhogy én ugyanúgy működök, mint 20 évvel ezelőtt. Az lehet, hogy egy kicsit lassabban már, meg lehet, hogy hamarabb el kell mennem aludni, de azért csinálom.

Frenreisz éppúgy koncertezik, mint 20 éve Fotó: Bors/Bánkúti Sándor

– Hol kezdődött a közös kaland a két bátyjával?

Mester utca 1. – Ferenc körút sarok, IX. kerület, ahol Zoltán bátyámnak és Bujtor Pistának is van emléktáblája a házon. Itt laktunk mi együtt egy nem túl nagy lakásban. Édesanyám sikálókefével, kézzel mosta a ruhákat, facsarta ki, és úgy teregette fel, miközben főzött. Innen jártunk el, ki-ki a dolgára. Zoltán bátyám először 2 évig segédmunkásként dolgozott a Petőfi híd építésénél, mielőtt felvették az egyetemre, István bátyám először a piaristáknál volt gimnazista, de előtte István is meg én is a Mester utca 18. szám alatti általános iskolába jártunk 8 évig. Jó idők voltak ezek, suli és munka után minden este lent futballoztunk a Tinódi téren, amíg be nem sötétedett.

A három fivér: Latinovits, Bujtor, Frenreisz Fotó: Metropol/KB

– Belefért a foci és más sport is a zenetanulás mellett?

– Nekem akkor már elég sok órám volt, de bírtuk, volt idő mindenre. Rendes iskolába jártam, emellett a konziban 9 zeneórám volt hetente, plusz másfél óra gyakorlás naponta, meg két kosárlabda edzés a héten, de nem volt semmi bajom. Ilyenek voltak akkor ezek az idők, egészség szempontjából jobbak!

A Klauzál Ház színháztermét – a család budafoki kötődése miatt – Bujtor Istvánról nevezték el Fotó: Metropol/KB

– Mégis, milyen volt két ilyen testvérrel felnőni?

– Gazdag, élménydús. Nagyon egymásra voltunk találva, nemcsak a zenészség és a színészség miatt, hanem a Balaton is összekötött minket. A nyarakat Balatonszemesen töltöttük együtt, vitorláztunk, futballoztunk és kosárlabdáztunk. Jó kis együttlétek voltak, nagyon szerettük. Nem volt különbség, hogy Zoltán bátyám és köztem 15 év volt, Istvánnal 4, olyan volt, mintha egy sem lett volna, úgy megértettük egymást mind a hárman. Nagyon jó volt a gyerekkorunk!

Latinovits Zoltán Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

– Később, már felnőttként körül ülték az asztalt egy-egy hétköznap?

– Ritkán volt ilyen, inkább vacsoraidőben, mert hétköznap mindenki szaladt a dolgára, és amikor még tanultunk, akkor nyüzsgés volt, nagy jövés-menés, de voltak olyan esték, amikor le tudtunk ülni, és ettük együtt a Mama főztjét. Megettük, majd beszélgettünk, és volt hogy Zoltán egy óra József Attilát is elszavalt nekünk, ott együltő helyben az asztalnál.

Bujtor István, Gundel Katalin, Frenreisz Károly és Latinovits Zoltán Fotó: szinhaz.org

– A legendás vendéglős Gundel család leszármazottai. Ez jelentett valami előnyt az életükben?

Nagyapámat, Gundel Károlyt, mire én 2 éves lettem már kitessékelték az étterméből, nagyanyámat kitelepítették Berettyóújfalúra, miután 13 gyermeket hozott a világra – közülük Édesanyám volt a legidősebb, aki 100 évig élt. Mindenesetre erősen meg volt gyűlve a bajunk azzal a rendszerrel annak idején.

Rómeó és Júlia: Latinovits Zoltán Ruttkai Évával Fotó: Metropol/KB

– A három művész fiú közül csak az ön munkáját ismerték el Kossuth-díjjal.

Aczél György, aki az akkori kulturális élet koronázatlan királya volt, és minden úgy történt, ahogy ő akarta, barátkozott Zoltán bátyámmal, de ugyanakkor gyűlölte. Háromszor volt olyan, hogy személyesen húzta le a nevét a Kossuth-díjasok listájáról. Ezért nem kapott, pedig ő, még ha a proletárdiktatúra adott is neki valamilyen díjat, annak is nagyon örült, úgyhogy szégyen, amit csináltak vele. Németh Miklós adott végül Zolinak egy posztumusz Kossuth-díjat. Istvánt a halála választotta el attól, hogy Kossuth-díjat kapjon.

Bujtor István Ötvös Csöpi szerepében Fotó: MTVA

– Szívszorító, hogy amikor Bujtor István haldoklott, a testvérük, Latinovits Zoltán Ködszúrkálójából olvastak fel neki.

– Igen, Bujtor Anna, a lánya a veszprémi kórházban naponta olvasta hangosan a Ködszúrkálót István ágya mellett. Ő kómában volt, de azt mondják, valahogyan így is érzékeli az ember, ami történik körülötte, és a bátyám nagyon szerette a másik bátyánknak ezt az írását.

A színészkirály Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

– Hogyan őrzi testvérei emlékét?

Nem lehet őket elfelejteni. A személyes emlékeim felidézése mellett sokszor megnézem a filmjeiket, a versmondásokat. Hála istennek, úgy néz ki, hogy ezeknek a fantasztikus szerepeknek köszönhetően, megmaradnak az utókornak is. Ezek a filmek működnek, és nagy szerencse, hogy a mai fiatalság Latinovits Zoltán és Bujtor István nevét is ismeri!

Színészkirály-kiállítás

Fotóválogatás Latinovits Zoltán szerepeiből Fotó: Metropol/KB

A 90 éve született Latinovits Zoltánra, a színészkirályra, „A repülés boldogságára” emlékezik fotókiállítással a Klauzál Gábor Művelődési Központ (1223, Nagytétényi út 31–33.) a Bujtor István nevét viselő színházterem aulájában január 18-ig.

Latinovits-Mozi Kuckó a Klauzálban Fotó: Metropol/KB

A 2 fős interaktív Mozi Kuckóban pedig Latinovits Zoltán felvételeiből válogathatunk, és a Latinovits–Bujtor–Frenreisz fivérekkel tölthetjük az időt.