RETRO RÁDIÓ

Váratlan fordulat, egymásra talált két versenyző az Exatlonban





Kőnig Anna és Kővári Viktor korábban durva konfliktusba kerültek egymással, mára azonban, úgy látszik, fátylat borítottak a múltra, sőt azt sem tartják kizártnak, hogy akár szorosabb kapcsolat is lehet köztük.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.17.
Exatlon Hungary

Minden arra utal, hogy Kőnig Annának és Kővári Viktornak sikerült félretennie a régi konfliktust, és elkezdtek közeledni egymáshoz. A két Kihívó között megtört a jég, de abban nem biztosak, hogy szorosabb barátság is kialakulhat köztük.

„Nagyon jóban voltunk Annával a játék elején, amit a konfliktusunk némileg visszavetett, illetve Benővel is szoros bizalmi viszonyba kerültek, így még kevesebbet beszélgettünk. Benő kiesése kicsit megkönnyítette a kapcsolatunkat, kezdetben eléggé bezárt, de mégis kezdtek leomlani ezek a falak, mindkettőnk részéről. Nyitnunk kellett egymás felé, hogy megtörjön a jég. Már merünk bármit mondani a másik mellett, bizalommal állunk egymás felé, és önmagunk lehetünk” – árulta el a Ripostnak a Kihívók szépfiúja, aki úgy érzi, szorosabbra is fűzhetik a barátságukat Annával.

Kőnig Anna és Kővári Viktor elfelejtették a konfliktusukat (Fotó: TV2)

„Lehet ebből akár szorosabb kötelék is, főleg, ha idővel csökken a csapat létszáma. Megvan a lehetőség arra, hogy eljussunk oda, ahol a játék elején tartottunk” – mondta Viktor és Anna is hasonlóan vélekedik:

„Én igazából soha nem éreztem ellenségesnek a viszonyunkat, Viktor részéről volt egy visszalépés és húzott maga köré egy falat. Az kiderült, hogy nagyon különbözőek vagyunk, ezért nem hiszem, hogy nagyon szoros kötelék alakulna közöttünk. Illetve vannak szituk, amikor megbocsátasz valamit, de nem felejted el a múltban történteket, ezért már eleve másként kötődsz, mint egy kezdőhelyzetben. A jó viszonyt szerintem megtartjuk, de örök barátok már nem leszünk” – jelentette ki Kőnig Anna.

 





Ezeket olvastad már?
Most érkezett: Döbbenetes baleset történt a Richter Florian Cirkusz halálgömbjében

Most érkezett: Döbbenetes baleset történt a Richter Florian Cirkusz halálgömbjében

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

Szülők figyelem: fontos, gyerekeket érintő határidő ketyeg mától!

Szülők figyelem: fontos, gyerekeket érintő határidő ketyeg mától!

Ma is könnyen elázhatunk, de van rosszabb hírünk is

Ma is könnyen elázhatunk, de van rosszabb hírünk is

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás