Régi mondás, hogy a szomszédjait nem választhatja meg az ember, de egy ausztrál társasház lakói kétszeresen is átérzik az állítás súlyát. Ugyanis nem elég, hogy az épület falai a szokottnál is vékonyabbak, az egyik lakásba nemrég egy heves fiatal pár költözött, akik szinte minden este szeretkeznek – és egyáltalán nem fogják vissza a hangerejüket. A lakóknál nemrég betelt a pohár, és egy hosszú levelet írtak az új szomszédoknak – írja az Irish Mirror.

Fotó: Pixabay

Trauma a gyerekeknek

A pár a levelet megosztotta a Redditen, ebből kiderül, hogy a lakók részben azt sérelmezik, hogy a fiatalok napközben is elég hangos életet folytatnak: feltekerik a rádió hangerejét vagy egymásnak kiabálnak át a szobákból. Ezt viszont még tolerálnák, de az éjszakai, kora hajnali tevékenységük már több a soknál: a szenvedélyes szeretkezés hangjai tisztán kivehetőek, és a levél írói szerint a nyögések és sikolyok traumát okoznak a gyerekeiknek. A szomszédok szerint ez az új lakók részéről merő tiszteletlenség, amit azzal fejelnek meg, hogy a szex után még percekig hangosan nevetnek és beszélgetnek – amiből minden egyes szó tisztán áthallatszik a környező lakásokba.

„A falaitok papírvékonyak… Kérlek, kérlek, kérlek, csukjátok be az ablakokat, amikor szexeltek, mert ez egyáltalán nem szexi!” – olvasható többek között a terjedelmes levélben.

Az egyelőre nem derült ki, hogy a pár megszívlelte-e a szomszédok tanácsait, vagy még tovább fokozták a hangerőt.