Norbert csúnyán összeveszett gyermekeinek anyjával, majd hiába próbált békülni, barátainak előre megmondta, hogy végezni fog magával. A tragédia előtti este a ház előtt ordítozott, ezzel zavarva a környékbeliek nyugalmát – írja a Bors.

Teljesen kiégett a család lakása Fotó: Bors

KÉTSÉGBEESÉS

Norbert és Nikolett kapcsolata sosem volt tökéletes, mégis megpróbálkoztak a közös élettel. Két gyermekük született, és együtt béreltek lakást a csepeli Szent László utcában. Az egyik lányuk a házzal szemközti iskolába, a másik a szomszédos utcában levő óvodába jár. A házban lakók szerint a gyerekek jó nevelést kaptak az anyjuktól, miközben állandó veszekedést, feszültséget láttak maguk körül.

Elhagyás

Norbert vasárnap délután bement a lakásba, majd felgyújtotta az ingatlant, végül pedig kivetette magát annak ablakából. A férfi egyik legjobb barátja megszólalt a Borsnak:

„Le vagyok sújtva. Vasárnap délelőtt még beszéltem Norbival. Azt mondta, a felesége elment a gyerekekkel, és ha estig nem térnek vissza, végez magával. Elmesélte, hogy hiába próbálta a szerelmével felvenni a kapcsolatot. Soha nem láttam még sírni a barátomat, most igen. Valamiért ennek ellenére nem tudtam komolyan venni, hogy eldobja az életét. Már bánom, hogy nem tartottam vissza, de hogy is tehettem volna” – gondolkodott hangosan a neve elhallgatását kérő férfi, aki egy időben együtt is dolgozott Norberttel az építőiparban.

A rendőrök és a tűzoltók hamar a helyszínre érkeztek, de már nem tudtak segíteni a férfin Fotó: Bors

Állandó veszekedések

A lakóházban még hétfőn is érezni lehetett az erős füstszagot. Sok lakó egész nap szellőztetett. A negyedik emeleten lakó Vera készséggel elmondta, mit tapasztalt a sajnálatos esemény napján:

„Éppen vendégségben volt nálam az unokám. Ő vette észre, hogy milyen büdös van. Kiszaladtunk a folyosóra, akkor már vágni lehetett a koromfekete füstöt. Hirtelen nem tudtuk, hogy mit tegyünk, de szerencsére addigra mások felhívták a segélyhívó központot. Hamarosan megjelentek a tűzoltók, akik mindenkit kiküldtek az utcára. Ott feküdt Norbert az utcán élettelenül” – mondta az idős, több betegségben is szenvedő asszony.

„A család csak bérelte a lakást. A férfi és a nő rengeteget veszekedett, igaz, Norbert már nem állandóan tartózkodott itt. Igazából csak szegény gyerekeket sajnálom, akik most apa nélkül fognak felnőni” – fakadt ki Vera néni a Borsnak.

Vera néni otthon volt, amikor kigyulladt a negyedik emeleti lakás Fotó: Bors

Senki sem szerette

Egy másik szomszéd kifejtette: a férfival állandóan problémák voltak.

„Pokollá tette a házban lakók életét, mert mindig hangoskodott. Nem csoda, hogy a felesége már nem kívánt vele együtt élni. Legutóbb szombat este jött ide balhézni, akkor megállt az ablakuk alatt, és hosszasan üvöltözte a felesége ke­resztnevét.”

Niki egy közeli élelmiszerboltban dolgozik. Egy kollégája elmondta, hogy a családanya korábban panaszkodott gyermekei apjára, hogy a gyakori italozása miatt nem lehet vele együtt élni.

„Ma érthetően nem jött be, hiszen most fontos intéznivalói vannak. Meg kell oldania a lakhatását, hiszen az eddigi otthona teljesen kiégett. Minden segítséget megadunk neki” – árulta el a Borsnak a dolgozó.

 

Ha Te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!