Gyerekkorában vélhetően mindenkit arra tanítottak a szülei, hogy mindig az igazat mondja, ezért tudat alatt izgulunk, amikor hazudni próbálunk. A lebukástól való félelem kényelmetlen helyzetet teremt, ami meg is mutatkozik a nonverbális jelzéseken keresztül. Az alábbiakban négy nő képét találod más-más helyzetben. Tippelj, melyikük próbál eltitkolni valamit. Annyit azért elárulunk, hogy több megoldás is lehetséges!

 

Az első ábrára gyanakszol? Akkor sajnos nem jól értelmezted a testbeszédet, a nyitott helyzetben lévő kezek ugyanis arra utalnak, hogy mindent elmond, és nincs rejtegetnivalója.

A második nő jogosan gyanús, a testbeszéde idegességre utal, láthatóan nem tudja, hogyan viselkedjen, mert titkol valamit.

A harmadik nő kéztartása azt jelzi, hogy odafigyel rád, és figyelmesen hallgat. Nem akar semmit eltitkolni.

A negyedik nő vélhetően nem mond igazat, így tudatalattija arra készteti, hogy eltakarja a száját. Tehát a testbeszéd alapján a 2-es és a 4-es nő az, aki megpróbál valamit elmismásolni.