Az elmúlt egy év a fiatalok számára sem volt könnyű, online tanórák mellett kevés személyes találkozásra vagy programra volt módjuk a barátaikkal…. Több mint 90 ezer felelősségteljes tizenéves éppen ezért élt a lehetőséggel, hogy beoltassa magát. A Metropol stábja a Heim Pál Gyermekkórháznál kialakított oltóponton járt.

Gyorsan haladta sor a Heim Pál Gyermekkórháznál (Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs)

Az oltások gyorsan és gördülékenyen zajlottak, pedig volt, aki korábban érkezett, és volt olyan is, aki elkésett. De pár perc várakozás után mindenki sorra került. Reggel fél 10-kor még hosszú sor volt, de 30 perccel később már nem volt tolongás, az érkezőket a kapura vigyázó katona útba igazította, és már mehetett is be. Kisebb fennakadást maximum az jelentett, hogy sokan az épület főbejáratánál akartak sorba állni, miközben táblák és nyilak jelezték, hogy az oldalsó bejáratnál kell várakozni. Őket az egészségügyi dolgozók kedélyesen útba igazították.

Elkezdték a fiatalok oltását (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Így élték meg az oltást és ezt várják tőle a fiatalok:

Zsófia (17):

Én igazából azért kérem a vakcinát, hogy jó nyarunk legyen. Lehessen bárhova menni, akár bulizni, programozni, akár egy moziba. Újra normális életben reménykedünk.

Bianka (17):

Nemsokára betöltjük a 18-at, akkor már kelleni fog a védettségi igazolvány. Ezért is jöttünk el, de főleg azért, hogy lehessen programozni. Az osztályban 36-an vagyunk, és a 90 százaléka beoltja magát.

Nóri (17):

Én igazából a szüleim és nagyszüleim miatt oltatom be magam. Szomszédok vagyunk és őket akarom védeni.

Ádám (18):

Megmondom őszintén, elsősorban a családom miatt jöttem el, és hogy legyen újra életünk. Oltás nélkül nem sok helyre mehetnénk ezen a nyáron.

Linda (16):

Nekem pont a szüleim nem igazán akarták, hogy beoltsanak. Ők nem oltottak, de végül meggyőztem őket, és beleegyeztek.

Roland (18):

Én megkaptam már a kínai vakcinát két hete, és utána nyílt meg ez a lehetőség, hogy a 16 és a 18 év közöttieket Pfizerrel oltják. Örültem volna annak, ha a Pfizert kaptam volna, de azért elkísértem ide a többieket. Végülis mindegy, milyen vakcina, csak védett legyek.

Heim Pál oltás

Sokan szülői kísérettel érkeztek a helyszínre (Fotó: Keresztesi Balázs)

„Kiraktak a hotelből, mert nem volt igazolványom”

„A múlt héten kiraktak egy hotelből, mert nem volt nálunk védettségi igazolvány. Barátnőmmel akartunk szobát foglalni, és eszünkbe sem jutott, hogy kellene bármi is, de mivel pár hete elmúltunk már 18 évesek, így elküldtek minket. Egyébként teljesen jogosan. Mi már beoltattuk magunkat, most csak a barátainkat kísértük el, és őket várjuk épp” – árulta el nekünk Ádám.